Wall Street Journal címlapon Orbán!

„Orban”-nak szentelt helyet hétvégi kiadásának nagy presztízsű címlapján a világ egyik nagy tekintélyű amerikai napilapja. Pontosabban két „Orban”-nak, mert hogy a The Wall Street Journal nem politikai elemző, hanem inkább tréfásra fogott cikkében azt járta körül, hogyan fogják tudni megkülönböztetni a magyar és a napokban megválasztott új román kormányfőt egymástól, hiszen az előbbit ugye Orbán Viktornak, az utóbbit pedig történetesen szintén Orbannak hívnak – igaz, ékezet nélkül és keresztnevét illetően pedig Ludovicnak. Angolul ráadásul hasonlóan cseng a két név.

A névazonosságra kihegyezett helyi viccek felidézése (pl. index.hu: „Ha Orbán tényleg azonos Orbannal, akkor ki játssza a másik Orba(á)nt , amikor egyszerre mindkettőjüknek jelenése van, vagy éppen egymással kell találkozniuk?) mellett a szerző több anekdotát és megtörtént esetet idéz fel, amikor a két ország fővárosának – külföldiek számára hasonlóan csengő – nevét cserélték fel zenészek (Michael Jacksontól kezdve a Metallicán és Iaz ron Maidenen át Rihannáig) vagy éppen futballszurkolók (2012-ben 400 fanatikus spanyol szurkoló véletlenül Bukarestbe utaztak, miközben csapatuk Budapesten játszott Európa-bajnoki meccset).

A könnyedebb hangvételű cikkben azért vannak kemény megállapítások is – ilyen az, amikor arról ír a szerző, hogy miért lenne nehéz összekeverni a két politikust. A mérsékelt jobbközép politikusként jellemzett Orban szerint Orbán Viktor egy gátlástalan nacionalista, aki elmondása szerint – illiberális demokráciát épít. Nyílt konfliktusban áll az Európai Unióval és gennyes gócot jelent a NATO szövetségesek számára amiatt, hogy sok kérdésben orosz-barát álláspontot foglal el. Orbán – szóvivője útján üzenve – nem kívánt reagálni Orban szavaira.

Különféle, mások által módszereket is ajánl – nem is félig, inkább teljesen tréfásan – a szerző a két politikus megkülönböztetésére, majd tiszta forráshoz fordulva megkérdezte az érintetteket is arról, mit kívánnak tenni annak érdekében, hogy ne keverjék őket össze. Orbán Viktor annyit üzent, hogy, hogy „nem fog változni, ahogy nem változott a politikai karrierjének elmúlt harminc évében sem”.

Ludovic Orban pedig lakonikusan csak annyit mondott: „Én vagyok a jó”.

Hogy kinek van igaza? Ebben nem foglal állást a cikk.

Kapcsolódó cikkek

DK: Elektronikus egészségügy – Fidesz módra

Rubóczki Tamás

Piknik a kispesti (Sherwood) kiserdőben.

H Miklós

Az összeomlás szélére került a postai szolgáltatás Rajkán!

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!