Veszteséges a Nemzeti Színház mert mindent ellopnak

„A Nemzeti Színház gondosan, jogszerűen és átláthatóan gazdálkodik” – adott választ Burány Sándor képviselő „Miért hagyják veszteségesen működni a Nemzeti Színházat” című kérdésére Kásler Miklós humánminiszter nevében Rétvári Bence államtitkár.

Rétvári szerint – írja a portál – az előadásokra az „eladni szánt” jegyek 98 százalékban elkeltek. A veszteséges működés alól pedig azzal menti fel a színházat, hogy a Nemzetinek „az általános színházművészeti tevékenységen túl nemzeti léptékben kell meghatároznia műsorpolitikáját”, a színháznak „olyan missziót kell felvállalnia, amely más teátrumtól nem várható el, ugyanakkor nemzeti identitásunk szempontjából nélkülözhetetlen”. Rétvári emlékeztet rá, hogy a Nemzetiben ingyen nézhetnek meg előadásokat szervezett iskoláscsoportok, az „előző évadban több mint kétezer olyan nézőt hívtak el ingyen a Nemzetibe, akik még soha nem járta színházban”.

Ahogy arról a hvg.hu elsőként beszámolt, Vidnyánszky Attila színháza 2018-ban közel 2 milliárd forint állami támogatást kapott különféle jogcímeken és forrásokból, mégis 150 milliós veszteséggel zárta az évet. Csupán száz millió forintot szedtek össze tavaly jegybevételből, ami még 2017-esnél is kevesebb 15 millióval. Nem csoda, hiszen miközben a budapesti színházak zöme jegyeik több, mint kilencven százalékát el tudja adni, a Katona József Színházban, vagy Pintér Béla Társulatának egyes előadásaira hosszú városlisták vannak, addig a Nemzeti Színház kongana az ürességtől, ha nem töltenék fel ingyenjegyes diákokkal.

A portál szerint nem véletlenül küzdött a Nemzeti Színház igazgatója olyan elszántan a tao-támogatás megszüntetéséért, hiszen ebből a – jegybevételhez kötött – támogatási formából csak 76 milliót sikerült összegyűjteniük tavaly. Ehhez képest a tao-pótlására létrehozó alapból idén 400 milliót markolhat fel a Vidnyászky-féle színház, miközben a szakmailag és gazdaságilag is jól működő teátrumok csak a töredékét.

Kapcsolódó cikkek

BAHAMA-SZIGETEK, SZEPTEMBER 3.

O.L.K.T.

Szerdán ismét jön a pofon a népnek Orbántól!

Rubóczki Tamás

Mit is ünneplünk 20.-án? …A tűzijátékot? VIDEÓ

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!