Vele kezdődött a magyarok emigrációja, kivándorlása

Kertész Ákos író emigrációja

 

Kertész Ákos  feleségével együtt Kanadába emigrált. A távozás oka, az a politikai hecckampány, amely az Amerikai Népszavában tavaly megjelent publicisztikáját követően indult el ellene. A fővárosi közgyűlés megvonta díszpolgári címét, de kormányzati szinten is folyamatos támadások érték.

„A jobboldali kormánypárti sajtó hajtóvadászatot indított ellene, és nyíltan uszította a szélsőségeseket. Ennek köszönhetően a Kossuth-díjas magyar író állandó fizikai zaklatásnak, fenyegetettségnek volt kitéve, tettleg is inzultálták, életét veszélyben érezte ” – írja az Amerikai Népszava.

„Nagyon nehezen jutottam erre az elhatározásra, mert számomra a magyar nyelv jelenti az életet. Magyarország a szülőföldem, az otthonom. Ezt a fájdalmas döntést nem Magyarország és a magyar nép ellen hoztam, amellyel mindig sorsközösségben éltem, hanem erre a lépésre a jelenlegi kurzus miatt kényszerültem. Remélem, hogy egy demokratikus és toleráns, emberséges Magyarországra egyszer még visszatérhetek” – mondta az író, aki e közleményen túlmenően egyelőre nem kíván nyilatkozni.

Az Amerikai Népszava az emigráció alkalmából, ismét megjelentette Kertész Ákos tavaly augusztusi nyílt levelét. „Az Amerikai Népszava egyetért Kertész Ákos minden sorával, minden mondatával és minden szavával.” S bár tavaly az író, pár nappal a cikk megjelenése után közleményt adott ki, amelyben visszavonta a botrányt kavaró mondatot: „A magyar genetikusan alattvaló”, a meghurcoltatása ezzel nem ért véget. Többek között a Jobbik feljelentette az írót közösség elleni izgatás, rágalmazás és becsületsértés bűncselekmények miatt.

Kertész Ákos elismert író, számos film, tévéfilm forgatókönyv és színpadi mű fűződik nevéhez. Makra című regényét tizenkét nyelvre fordították le, és 1,2 millió példányban fogyott el a világon. Több regényét, kisregényét fordították le francia, román, német, cseh, lengyel, orosz, szlovák, svéd, észt, japán, spanyol nyelvekre. Fő regényei, színpadi művei az 1960-as, 1970-es évek magyar társadalmának tükrei a fiatalok, a munkásrétegek szemszögéből. Színpadi műveit ma is játsszák Magyarország határain túl, egyik legsikeresebb darabja az Özvegyek. 2002-ben Budapest díszpolgárává választották, 2004-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 2008-ban pedig Kossuth-díjjal tüntették ki.

(forrás: kultography)

Kapcsolódó cikkek

Bíró Ica – AZ ÁLLAT IS MEGVÉDI A VACKÁT!!!

O.L.K.T.

Nincsenek “bevándorláspárti” országok, hanem jogállamok vannak

O.L.K.T.

Barikádot építettek a taxik elé az Erzsébet téren!

Rubóczki Tamás