Vajna Tímea reagált a macskás dolgaira – megáll az eszed miket írkált ez a szerencsétlen nőszemély!

Az Instagramján reagált Vajna Tímea arra a botrányra, ami onnan indult, hogy néhány napja kitett egy fotót, amin egy magánrepülőn utazott az egyesült Államokba az ölében a macskájával, akit szerinte ott fognak kezelni – írja az Index.

A magánrepülős utat a macska érdekében kicsit túlzásnak gondolta Hadházy Ákos, aki a Facebookján posztolt a kérdésről, és mint kiderült, Juhász Csaba, egy másik állatorvos is számon kérte, miért viszi az állatot éppen az USA-ba. A téma a parlament hétfői ülésén is előkerült. Mármint, hogy Vajna magánrepülőn viszi a macskáját műttetni.

Hétfőn estefelé Vajna Tímea reagált a viharra, és azt írta, Hadházyból és Juhászból csak az irigység beszél. Utóbbit egy állat műtét közbeni halálával is megvádolva.

Vajna szerint a botrányt a baloldal kreálta. Amúgy a zöldkártyája miatt kell januárig az USA-ban lennie, és hogy tudjon rá vigyázni, magával kellett vinnie a macskáját is, amit szeptemberben műtöttek, és néha kontrollra kell kötni. Egyben megdicséri az Állatorvostudományi Egyetemet, hogy annak orvosai a legjobbak, ők műtötték a macskát is.

Az utat illetve a gépet Vajna Tímea szerint nem közpénzből fizették, hanem a férje

“egy világhírű producer-akinek saját vagyona van- és külföldi barátai kölcsönadják ill. kibéreljük tőlük a gépet.” A végére nem felejti el, hogy ő amúgy nagyon jó ember, aki “a legszívesebben a világ összes beteg gyermekét megmentené”.

 

 

Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s országgyűlési képviselő szerint pedig igenis a köztől ellopott pénzből repkednek a fideszes oligarhák és nejeik, cimbijeik, haverjaik és nem utolsó sorban a miniszterelnök.

 

olkt.hu/index.hu

 

Kapcsolódó cikkek

A szégyen országa Magyarország! (+Videó)

Rubóczki Tamás

Óriási botrány kerekedett Handó Tünde hivatalában!

Rubóczki Tamás

Megdöbbentő: 400 ezer embert fenyeget még a kilakoltatás veszélye!

Rubóczki Tamás