Vaj, kenyér, liszt: a briteknél, osztrákoknál olcsóbb, mint itthon. Mi folyik itt?

Az Egyesült Királyságban olcsóbb a vaj, a vizsgált kiszerelésű kenyér, de még a Nutella is, mint Magyarországon. Ráadásul az osztrákok lisztet is olcsóbban tudnak megvenni, mint a magyarok.  A csirkemell, a burgonya és a tej ugyanakkor nálunk a legolcsóbb. A Pénzcentrum 4 országban hasonlította össze 12 élelmiszer és üdítő árát, azért hogy kiderüljön mennyit fizet a lakosság közel azonos vagy teljsen megegyező termékekért. A világmárkákkal természetesen nem volt nehéz dolgunk, azok esetében maximum a kiszerelések voltak mások, tejből, kenyérből vagy éppen krumpliból azonban nem márkák mentén haladtunk (nem is tudtunk volna), hanem megpróbáltuk a lehető legjobban egymásra hasonlító – mennyiségben, minőségben – termékeket kiválasztani.

A magyar háztartások kiadásuk 18,2 százalékát fordították élelmiszerre és nem alkoholos italokra 2017-ben- derült ki az Eurostat jelentéséből. Ez az ötödik legmagasabb arány, ha az egész Európai Uniót nézzük, és az EU átlagnál (12,2 százalék) 6 százalékkal magasabb.

Kolbászból a kerítés?

Az összehasonlításokat online rendelhető webshoppos termékek áraiból készítettük, és az elsődleges szempontunk az volt, hogy a lehető legkevesebb eltérés legyen a különböző országok egyes termékei között. Így törekedtünk arra, hogy amennyire csak lehet mindegyik termékből hasonló kategóriát és mennyiséget válogassunk.

Az árakat napi árfolyamon váltottuk át forintra a Magyar Nemzeti Bank hivatalos január 9-i devizaárfolyamait (kerekítve: 1 euró = 322, 1 font = 358) használva, majd a végösszeget kerekítettük. Az egyes termékek árait 4 ország 1-1 üzletéből vetettük össze a következő paraméterek figyelembevételével:

  • Kerrygold vaj, 250g – Magyarországon csak 200g, Szlovákiában más márka
  • tej, 1 liter, UHT tej
  • kenyér, 1kg csomagolt, szeletelt fehérkenyér – Ausztriában 375 grammos, Magyarországon és Szlovákiában 500 grammos, Angliában 800 grammos tételből számolva
  • tojás, 10 darab, L-es méret – Nagy-Britanniában 12 darab
  • kristálycukor, 1kg
  • liszt, 1kg
  • görög joghurt, 1 kg
  • Milka csoki, 100g – Egyesült Királyságban Cadbury, 110g
  • Nutella, 750g – Magyarországon és Szlovákiában csak 600g
  • Coca Cola, 1 liter – Magyarországon az 1,25 literesből számolva
  • sárga krumpli, 1kg – Magyarországon 2kg-os, Szlovákiában 2,5 kg-s tételből számolva
  • csirkemell – 1kg vákuumcsomagolt kiszerelés

 

A cikk tovább itt olvasható.

Kapcsolódó cikkek

Már Budán a tüntető menet. ÉLŐ VIDEÓ

O.L.K.T.

Alkalom a lopásra

O.L.K.T.

Fidesz: Nyolc éve a szocialisták elvettek egyhavi nyugdíjat!

Rubóczki Tamás