Vádalku? Szijjártó apja társai feldobásával úszta meg a bírságot

Sikeres vállalkozóként több tízmillió forinttal támogatta fiát, Magyarország mai külügyminiszterét Szijjártó István, akinek a volt cége, a Vasútépítők Kft. az egyik legnagyobb hazai kartellbotrány egyik szereplője volt. De miután adatokat szolgáltatott a Gazdasági Versenyhivatalnak, mentesült a jogsértés következményeitől.

Büntetőeljárás nem indul azokkal a kartellező cégekkel szemben, amelyek az egyik legnagyobb bírságot kapták a Gazdasági Versenyhivataltól (GVH), mivel a jogsértéskor az még nem szerepelt a Büntető törvénykönyvben (Btk.), de a bírság megfizetését nem kerülhetik el – közölte megkeresésünkre a hivatal.

A GVH hét évvel ezelőtt indított vizsgálatot, miután felvetődött a gyanú, hogy több vállalkozás előzetesen megállapodott magyarországi vasútvonalak, vonalszakaszok felújítására, átépítésére kiírt közbeszerzésekkel kapcsolatban a majdani piac felosztásáról, illetve egyes esetekben a győztes személyéről. A ténylegesen kiírt tenderek összértéke 24 milliárd forint volt. A GVH az eljárás során megállapította a jogsértést, és 2010 júniusában döntött arról, hogy a Colas-csoporthoz tartozó Colas Zrt. 1,5 milliárd, a Swietelsky- csoporthoz tartozó MÁVÉPCELL Kft. 2,1 milliárd, a MÁV MTM Rt. f.a. 178 millió, a Strabag-csoporthoz tartozó Szentesi Vasútépítő Kft. 3,4 milliárd forint versenyfelügyeleti bírságot köteles megfizetni.

A 2010-ben meghozott döntés csak júliusban vált jogerőssé. A hvg.hu azért fordult a hivatalhoz, hogy megerősítse, a bírság megfizetése elkerülhetetlen. Az eset érdekessége, hogy az ügynek szereplője volt a pályatervezéssel- és kivitelezéssel foglalkozó Vasútépítők Kft., amelynek Szijjártó Péter édesapja 2010 június végéig volt ügyvezető-tulajdonosa, 2012 márciusáig tulajdonosa. A Vasútépítő Kft, amely maga is több tenderen indult, és részt vett a versenyfelügyelet által kifogásolt egyeztetéseken, együttműködött a GVH-val, és ezzel elkerülte, hogy őt is megbüntessék. A jogszabályok ugyanis lehetővé teszik, hogy annak az érintettnek, amely bizonyítékokat szolgáltat egy kartellügy feltárásában, ne kelljen az eljárás következményeivel számolnia.

Erről bővebben itt:https://hvg.hu/itthon/20141001__Szijjarto_Istvan_kartell_Vasutepitok_GVH?fbclid=IwAR1sG_jW0jnac1BPIARLOs37QN527jNJr7XGIdxqaHqDYyHgdyqw2RRUNTw

Kapcsolódó cikkek

A központi költségvetés adóssága 2018-ban 1942,0 milliárd forinttal 28 688,2 milliárd forintra emelkedett.

O.L.K.T.

Ujhelyi István: A 2018-as választási részvétellel verhető a Fidesz

O.L.K.T.

Csikász Brigitta: Miért nem ül börtönben Farkas Flórián?

O.L.K.T.