Üres kasszák, drága italok, nagy adósságok – hullanak a csontvázak a fideszes önkormányzatok szekrényéből

Milliárdos hitelek, összeomló városi közlekedés, pezsgőkről és koktélalapanyagokról szóló milliós számlák – ezt örökölték elődeiktől a most hivatalba lépett vidéki ellenzéki polgármesterek.

Noha a kormánypárti propaganda rendre arról szól, milyen pompás anyagi kondíciókkal, és rendbe tett költségvetéssel adják át a stafétabotot utódaiknak a fideszes vezetésű önkormányzatok, a valóság épp ennek ellenkezőjét tükrözi. Azt már korábban megírtuk, hogy Budapestnek óriási adóssága van, és kiderült mára, több kerület gazdálkodása sem olyan makulátlan, mint ahogyan azt a Fidesz feltüntette, és a helyzet vidéken sem más. Az általunk megkérdezett, ellenzéki vezetésű települések polgármesterei szerint sorra hullanak ki a csontvázak a szekrényből, s megkönnyebbülhet, aki „csak” százmilliós, s nem milliárdos hiányokat talál. – Dunaújvárosban még tartanak a tételes vizsgálatok, de első ránézésre máris akadt egy 400 milliós adósság – mondta megkeresésünkre Pintér Tamás, Dunaújváros új polgármestere. Az önkormányzati cégeket is átvilágítják, és az előzmények ismeretében további súlyos problémáktól tart: a városi vagyonkezelő cégnél például több millió forintnyi számlát találtak röviditalokról, pezsgőkről és koktélalapanyagokról. A polgármester szavai szerint próbálják kideríteni, hogy ezeket milyen önkormányzati rendezvényeken használták fel.   Úgy tűnik, a kormány által sikerként kommunikált Modern Városok Program is feladhatja a leckét az új vezetőknek. Dunaújvárosban olyan vállalásokat találtak e program keretében az előző városvezetés részéről, melyekre nincs fedezet. Érden a korábbi fideszes városvezető, T. Mészáros András a Facebook-oldalán azt állította: soha nem volt még ilyen kedvező helyzetben a város, hisz 40,5 milliárd forint fejlesztésekre fordítható forrás és mintegy 500 millió forint működésre fordítandó keret van a város kasszájában. Csőzik László, Érd ellenzéki polgármestere szerint azonban több sebtől vérzik ez az állítás: az amúgy 39 milliárdos fejlesztési forrásból 37 milliárd a Modern Városok Program kerete, ami csak átfolyik az önkormányzaton, a projekteket ugyanis a Mészáros Lőrinc-féle Fejér-B. Á. L. nyerte el, vagyis ez a pénz érdemben nem áll az önkormányzat rendelkezésére. Az idei költségvetésben pedig szerepel egy 1,9 milliárdos lyuk, amit működési célú támogatással akartak betömni, vagyis abban bíztak, hogy az állam majd kifizeti ezt a pénzt. Az összeg amúgy a napi működésre kellene, ám szeptemberben csak 700 milliót kapott Érd, és aligha is számíthatnak többre. Vagyis 1,2 milliárd a működési hiány. Ezt egyebek között olyan tételek generálták, mint a 137 millió forintos tanácsadói szerződések: ez az idei költségvetés 10-15 százaléka. – Fájni fog, ha a hiányt nekünk kell kigazdálkodnunk, de felkészülve a legrosszabbra, próbálunk összeállítani egy tervezetet, hol és mennyit lehet lefaragni a költségekből. És persze reménykedünk, hogy a kormány is segít, hiszen Orbán Viktor azt ígérte, együtt fognak működni az ellenzéki önkormányzatokkal – fogalmazott Csőzik.
Miskolcon is kiderült, hogy miközben október közepén az önkormányzatnak 14,4 milliárd forint tartozása, kötelezettsége volt partnerei felé – s ezek az adatok a város cégeit működtető Miskolc Holding Zrt. kötelezettségeit, adósságait és tartozásait még nem is tartalmazzák – mindössze 2,3 milliárd forint áll a hivatal rendelkezésre, hogy ezeket fedezze. Ráadásul a napokban egy újabb „csontváz” hullott ki a borsodi megyeszékhelyen a szekrényből: az évek óta húzódó sofőrhiány miatt gyakorlatilag összeomlott a helyi tömegközlekedés, járatkimaradások voltak, menetrend-szűkítésére volt szükség. Veres Pál polgármester szavai szerint a városi közlekedési vállalatnál kilenc éve gyűlik a probléma és kilenc éve söprik a szőnyeg alá ezeket, a korábbi városvezetés tevékeny segítségével. – Utasítottam a cég vezérigazgatóját, találjon rövid távú megoldásokat, hogy a miskolciak visszakaphassák a számukra megfelelő tömegközlekedést, hogy ne legyen káosz, tömegnyomor a járatokon, ehhez képest később sem javult a helyzet – mondta a Népszavának Veres Pál polgármester, aki emiatt már egy válságmenedzsment felállítását kezdeményezte. Pécsen sem jobb a helyzet. Péterffy Attila polgármester fideszes elődje, Páva Zsolt korábban arról beszélt, hogy hétmilliárdos plusszal adja át a várost. Ehelyett Péterffy szerint a valóságban 18 milliárdos hitelállományt és közel ötmilliárdos működési hiányt örököltek, az előző vezetés gyakorlatilag csőd közeli helyzetben hagyta hátra a várost.

https://nepszava.hu/3056511_ures-kasszak-draga-italok-nagy-adossagok-hullanak-a-csontvazak-a-fideszes-onkormanyzatok-szekrenyebol

Kapcsolódó cikkek

Kép

O.L.K.T.

Karácsony vs. Orbán! (Sajtótájékoztató)

O.L.K.T.

Kamu a migrációs válsághelyzet, a kormány maga szállítja a migránsokat, állítja az ENSZ

O.L.K.T.