Újra élesedik a fideszes szombathelyi botrány!

Ismét elindul egyéni jelöltként választókerületében Koczka Tibor, Szombathely fideszes alpolgármestere – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján az ugytudjuk.hu tudósítása szerint.

Elsőre nem is tűnhetne furcsának a bejelentés, azonban Koczka annak dacára indul el, hogy pártja őt teljesen mellőzné és mást indítana ősszel a kerületben.

A fideszes alpolgármester a szombathelyi belharcok eddigi nagy vesztese. 2014-ben simán nyert választókerületében, ezt követően alpolgármester volt Puskás Tivadar alatt. Azonban a szombathelyi Fideszt súlyosan érintette, hogy 2019 februárjában a rabszolgatörvény körüli vitában elvesztette egyetlen fős közgyűlési többségét, mikor a másik alpolgármester, Molnár Miklós (Pro Savaria Egyesület) összeveszett a párttal és az ellenzékkel szövetségben politizált tovább.

A megyeszékhelyen a Fidesz az újraszervezésébe kezdett, a folyamatra ráhatása van Hende Csabának, a város országgyűlési képviselőjének. Először az derült ki, hogy Puskás Tivadart a politikai vereségekkel járó utolsó év után nem jelölik újra polgármesternek – aki a párttal látszólag egyetértésben fogadta ezt –, majd kiderült, hogy Koczka Tibort sem indítják.

Néhány hete, mikor Koczka a nyilvánosság előtt sérelmezte, hogy pártja nem indítja körzetében, a helyi Fidesz ugyanúgy árulónak kiáltotta ki, mint Molnár Miklóst az év elején. Koczka arról is beszélt, hogy Hende Csaba szétveri a helyi Fideszt.

Koczka most azt mondta, hogy ő lesz az egyetlen valódi fideszes jelölt a kerületben.

Bejelentésére a Fidesz közleményben reagált, politikai kalandornak nevezve Koczkát, akit felszólítottak, hogy ne használja a jövőben hivatkozási alapnak a párt nevét. Helyette Horváth Gábort indítják, akit „közismerten lokálpatriótaként” aposztrofáltak a közleményben. Ismét árulónak is nevezték, illetve enyhe célzással üzentek neki, hogy

„egy lépéssel tenne jót Szombathellyel, amennyiben számít neki a város jövője, ha azonnal érzékeny búcsút intene nem túl sikeres és nem túl hosszú politikai pályafutásának”.

A lokálpatrióta kifejezés használata elég szórakoztató, a Fidesznek ugyanis két hete nem volt kéznél sem nemzeti lobogója, sem szombathelyi címeres zászlója, ezért azt a köztulajdonból, pontosabban az önkormányzat épületéből vitték el egy sajtótájékoztatójukra. Orbán Viktor pártját végül a Momentum Mozgalom szervezete lepte meg egy magyar zászlóval.

 

Kapcsolódó cikkek

Paul Lendvai: Orbán “führeri demokráciát” épített ki Magyarországon

Rubóczki Tamás

Hátborzongató részlet derült ki Orbánról, nincs messze a koronázás

O.L.K.T.

Mi folyik itt Gyöngyösön? III.Epizód

O.L.K.T.

Hozzászólok