Ujhelyi István totál kiakadt – részletek

Fontos és egyedi vállalásom volt EP-képviselőként, hogy ebben a parlamenti ciklusban leteszem az uniós döntéshozók asztalára az európai egészségügyi minimumszolgáltatás kereteit. Az általam kezdeményezett konzultáció során is egyértelművé vált, hogy az egészségügy fejlesztése, a betegbiztonság megerősítése az emberek egyik elsődleges elvárása felém, ennek érdekében lettem tagja az Európai Parlament ezzel a területtel foglalkozó szakbizottságának (ENVI) és tűztem ki elvégzendő feladatként az európai minimumprogram megalkotását.

Büszkén jelentem, hogy máris számos támogatóm és szakmai szövetségesem akadt ebben a nem mindennapi feladatban. Nemcsak hazai, de nemzetközi egészségügyi civil- és szakmai szervezetek jelezték megkeresésemre, hogy készek megosztani tapasztalataikat és javaslataikat a közös munkában, de ugyanígy partnerre találtam már több uniós tagország egészségügyi miniszterében is, akik szintén nyitottnak mutatkoztak a javaslat iránt.

Határozott álláspontom, hogy tarthatatlan az egészségügyi ellátórendszerek egyensúlytalansága az Unióban. Tarthatatlan, hogy európai polgárok egészségi állapota és életminősége konkrétan azon múlik, hogy az Unió melyik tagországában élnek.

Tarthatatlan, hogy az egészségügyi dolgozók elvándorlása miatt súlyos szakemberhiány veszélyezteti az ellátást a keleti régiókban. És tarthatatlan, hogy az egészségügy szervezését tagállami hatáskörben hagyva az Unió csak megvonni tudja a vállát az egyes tagországokban uralkodó siralmas állapotok miatt. Meg fogjuk teremteni ezt a minimumszolgáltatási keretrendszert és – ha már a magyar kormány számára az egészségügy csak másodlagos terület – ezzel fogjuk garantálni a magyar betegbiztonságot is! Meg fogjuk csinálni!

Persze az illiberális kormánytól csak a kamu propagandára futja az ügyben, szerintük „soha nem látott mértékben újult meg” a magyar egészségügy. Nos, ehhez kapcsolódóan legyen elég csak az elmúlt napokban nyilvánosságra került információkból néhányat felidézni: a hivatalos adatok szerint tavaly többen haltak meg kórházi fertőzés miatt, mint autóbalesetben.

Az OECD jelentése alapján kimondható: százezrek nem férnek hozzá megfelelő egészségügyi ellátáshoz hazánkban. Ugyancsak nemzetközi jelentések alapján tudjuk, hogy magyar orvosok ezrei, nővérek tízezrei hagyják el a pályát vagy az országot. És, ha még ez sem lenne elég: az elmúlt napokban bukott ki, hogy van olyan szakrendelő, ahol már az időpontfoglaláshoz is csak időpontot lehet kapni. Abszurd, mindez Európa közepén. Ezen fogunk változtatni az egészségügyi minimumszolgáltatás uniós szintű megteremtésével. A munkát megkezdtük, a keretrendszer alapjait a szakmai szervezetekkel közösen már formáljuk. Hosszú menetelés lesz, de az első lépéseket már megtettük.

Szerző.: Ujhelyi István dr. (MSZP) EP-képviselő

Kapcsolódó cikkek

A képen egy sötét fideszes parasztot rejtettünk el. Megtalálod?

O.L.K.T.

Vavyan Fable: Nevetséges ez az alagutas migránssztori!

O.L.K.T.

RÁM SZÁLLT ÉS ZAKLAT A HATALOM!

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!