Ujhelyi István nyivánosságra hozta Orbán szégyenét

0

Ujhelyi István EP-képviselő, az Európai Parlament környezetvédelmi és közegészségügyi bizottságának a tagja az alábbiakban értékelte az Európai Bizottság és az OECD mai napon publikált közös jelentését a magyarországi egészségügy helyzetéről:

“Elszomorító az újabb nemzetközi bizonyítvány a magyar egészségügy tragikus helyzetéről, bár a benne rögzített tények sajnos nem jelentenek újdonságot.
Riasztó, hogy Magyarországon az egyik legmagasabb a megelőzhető és megfelelő kezeléssel elkerülhető halálozások száma az EU-ban, ahogyan felháborító az a tény is, miszerint a magyar kormány kevesebbet költ az egészségügyi ellátásra, mint a legtöbb uniós ország.
Nem lehet belenyugodni az egészségügy jelenlegi, nemzetbiztonsági kockázatot jelentő helyzetébe; a kormány kötelessége és felelőssége, hogy végre prioritásként kezelje ezt a területet.
Ezért is van szükség arra az Európai Egészségügyi Minimum-szolgálatási keretrendszerre, amelyet a szakmai szervezetekkel közösen már elkezdtünk kidolgozni és amely kötelező ellátási minimumot jelent majd minden uniós tagállamban, függetlenül az adott kormány hozzáállásától.”

A részletes jelentés ebben a PDF-ben olvasható.