Ujhelyi István: “Az Európai Bizottsághoz fordulok!”

Levélben kérte Ujhelyi István az Európa Tanács illetékes szervezetének vezetőjénél, hogy hozzák nyilvánosságra a magyarországi korrupcióról szóló vizsgálati jelentést vagy minimum biztosítsák számára Strasbourgban a dokumentumba való betekintés lehetőségét – olvasható a szocialista EP-képviselő Facebook oldalán.

Ujhelyi István felháborítónak tartja, hogy a Fidesz sunyi eszközökkel próbálja eltitkolni az egyébként eltitkolhatatlant. Ezért írásos megkeresést küldött Marin Mrcelának, a GRECO elnökének, amelyben leszögezi: a magyar embereknek joguk van megismerni a hazájuk állapotáról készült vizsgálati anyagot, ezért – a Fidesz-kormány ezzel kapcsolatos döntését felülírva – a jelentés mielőbbi nyilvánosságra hozatalát kezdeményezi, ha pedig erre nincs jogi lehetőség, úgy EP-képviselőként hivatalos betekintést kér a dokumentumba.

Mint portálunk tegnap a Euronews-ra hivatkozva beszámolt róla, Magyarország ismét kimaradt az Európa Tanács éves korrupciós helyzetet vizsgáló jelentéséből, mert a kormány nem járult hozzá a Magyarországról szóló rész publikálásához. Az Európa Tanács „Államok a Korrupció Ellen” (GRECO) nevű ügynökségének a 2018-as jelentésének Magyarországról szóló része is elkészült, de közzétételét nem engedélyezte a magyar kormány – a szervezet szabályzata szerint pedig csak akkor teheti közzé a dokumentumot, ha azt az érintett állam jóváhagyta.

A GRECO mindenekelőtt a parlamentekre, bírákra és ügyészekre koncentrál a jelentésben. A magyar kormány egyébként már tavaly is meggátolta a 2017-es dokumentum közzétételét.

Jávor Benedek európai parlamenti képviselő szerint

„ez egyértelmű beismerése annak, hogy Magyarországon súlyos rendszerszintű korrupció veszélyezteti a közpénzeket és ezen belül kiemelten az európai uniós forrásokat. És a kormány ahelyett, hogy fellépne a korrupcióval szemben, megpróbálja a rossz híreket betiltani, vagy titokban tartani”.

A jelentés bemutatásakor Marin Mrčelala, a testület elnöke és egyben a horvátországi legfelső bíróság alelnöke felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország és Fehéroroszország nem járult hozzá a jelentés e két országra vonatkozó részeinek közzétételéhez.

Kapcsolódó cikkek

Trafipax! Buktál! :D VIDEÓ

O.L.K.T.

Mátyás Győző: Magyarország a példa a diktatúra kibontakozására!

Rubóczki Tamás

Visszatértek a pártállami évek?

O.L.K.T.

Hozzászólok