Tusup kimarad a Hosszú Katinkáról szóló filmből, De a Kedves Vezető benne lesz :)

0

Karácsonykor jelenik meg a Hosszú Katinka életéről szóló dokumentumfilm, amelyben nem lesz benne Shane Tusup. Viszont közkívánatra benne lesz Orbán.

Februárban kezdték el forgatni a Hosszú Katinkáról szóló portréfilmet, amely várhatóan karácsonyra lesz kész. A háromszoros olimpiai bajnok úszó azt mondja, nem zavarja, hogy a stáb mindenhova elkíséri, hiszen a pályafutása állomásait, a felkészülését is be akarja mutatni.

Adja magát a kérdés, hogy korábbi férje, egyben edzője, Shane Tusup szerepel-e a filmben, hiszen a legnagyobb sikereit vele érte el az úszónő.

Maradjunk annyiban, ez az én filmem, hadd döntsem el én, hogy ki kap benne szerepet

– válaszolta a Bors Tusuppal kapcsolatos felvetésére Hosszú. Az viszont elképzelhető, hogy Hosszú mostani partnere, Gelencsér Máté feltűnik majd a filmben.

Ahogy a Tusup-érában megszokhattuk, Hosszú rengeteg versenyen elindul, és legutóbb Nizzában is brutálisan erős programot tudott le, ilyenkor óhatatlanul becsúszik egy-egy gyengébb eredmény is, a 200 méter pillangón elért nyolcadik hely például eléggé váratlannak számított.

„Mindenkit, aki aggódna értem, szeretnék emlékeztetni, hogy minden felkészülésem során előfordult, hogy becsúszott egy-egy gyengébb eredmény. Korábban sem mindig az aranyakat szállítottam. Tudom, hogy mit kell tennem, hol kell javítanom, és az olimpiáig azon fogunk dolgozni, hogy ez meg is történjék. Szeretnék még sok örömet szerezni a magyar embereknek” – fogadkozott Hosszú

Forrás 24.hu