Trippon Norbert: “Harcra fel!”

Egységes ellenzéki tüntetés volt péntek este Újpesten. A városháza előtt az MSZP, a DK, a Jobbik, az LMP, a Párbeszéd, és a Momentum képviselői mellett civilek is színpadra álltak. „Ma este égjenek a fáklyák, mutassák a reményt, gyerünk Újpest, harcra fel!” – hangzott el.

A közös demonstrációt a rabszolgatörvény, a kormányzati és önkormányzati propaganda, valamint a helyi fideszes rezsim elleni tiltakozás hívta életre. A tüntetésen Trippon Norbert, korábbi újpesti alpolgármester, az MSZP kerületi szervezetének elnöke elsősorban a helyi közszolgáltatások hiányosságaira hívta fel a figyelmet.

Az útjaink kátyúsak, az utcáink koszosak, a szelektív szeméttel teli konténereket hetekig nem volt, aki elszállítsa, a Duna partunk dzsuvás – sorolta, mivel van tele újabban az újpesti utca. „Szemét Fidesz!” – zúgott a tüntetők válasza.

Mindent eladnak és eladnának, mindent beépítenek és beépítenének, a zöldet is kivágnák és betonba öntenék a kerületet, ezek ők! – folytatta a fideszes városvezetés bűnlajstromát a szocialista politikus. Példaként az Ady Endre Művelődési Központ eladásának egészen friss ügyét említette, amely attól vált érdekessé, hogy jóval a piaci ár alatti négyzetméteráron kelt el. „Ki fogjuk vizsgálni!” – jelentette ki Trippon Norbert.

Úgy folytatta: ha a kerületi ellenzék azt akarja, hogy Orbán bukjon 2022-ben, akkor előbb Wintermantelnek (Újpest jelenlegi, fideszes polgármesterének – a szerk.) kell buknia 2019-ben. „Együtt, egységben és egy jelölttel le tudjuk győzni őket ott fönt, és itt Újpesten egyaránt” – jelentette ki.

olkt.hu/MTI

Kapcsolódó cikkek

Így kell ezt ‘rezsibetyár’! Erre vagy képes.

H Miklós

Csak erős idegzetűeknek: megrázó képsorok magyar kórházak illemhelyeiről

O.L.K.T.

Erről miért nem konzultál Orbán a nemzettel? Az alaptörvényüket sem tartják be!

O.L.K.T.