Továbbra is brutális a rendőrök leszerelési létszáma, lassan tényleg nem marad rendőr az utcákon!

A munkaerőhiány, a sok túlóra miatt rengeteg rendőr szerel le. Az ORFK sem tagadja, hogy vannak gondok, és ezt jelzik a statisztikák is.

Az Országos Rendőr-főkapitányság adatai szerint 2018-ban összesen 2012 hivatásos rendőr jogviszonya szűnt meg. A leszerelők 65 százaléka tíz évnél kevesebb időt töltött hivatásos állományban, és 44 százaléka legfeljebb négy évig volt rendőr – tudta meg a 24.hu.

Ugyanebben az időszakban összesen 1622-en létesítettek hivatásos jogviszonyt, amiben benne vannak az áthelyezések, visszavételek és a pályakezdők állományba helyezése is. Ez azt jelenti, hogy 390-nel többen mentek el, mint ahányan beléptek.

Tavaly 608-al több hivatásos állományú jogviszonya szűnt meg, mint egy évvel korábban.

Az ORFK ellenben azt hangsúlyozta, hogy nyolc év alatt 6363-mal emelkedett a hivatásos állomány létszáma, 2018-ban pedig már 39 813 fő volt.
A rendőrség hivatásos állományából 2019. április 1-jén országosan 1644 fő hiányzott.

Az adatokból az is kiderült, hogy tavaly összesen több mint 6,4 millió túlórát kellett vállalniuk a rendőröknek. Átlagosan így 263 túlórát teljesítettek a rendőrök, ami 32,5 nyolcórás műszaknak, másfél hónapnyi teljes munkanapnak feleltethető meg.

Az ORFK hangsúlyozta a lapnak, hogy szerintük a rendőrségnél a fluktuáció aránya még így is kisebb, mint a versenyszférában. A lap információi szerint azonban az új belépők nem maradnak sokáig a rendőrségnél.

Főleg az ország keleti feléből érkeznek a fővárosba nagyobb számban, és jó páran azért szerelnek le, mert fizetésükből nem tudják fedezni az albérletüket és a megélhetésüket.

Via: 24.hu

Kapcsolódó cikkek

Timmermans: Aki EU-tag lett, be kell tartsa a szabályokat

O.L.K.T.

Gálvölgyi – Pit Béla 😂

O.L.K.T.

Ez a cikk napról napra aktuális és teljesen igaza van!

Rubóczki Tamás
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról!

Sikeresen feliratkoztál!