Tóta W. Árpád: A fiszf*sz pártok nem a megoldás, hanem a probléma részei!

“Vegyük előre a nevetséges kis fiszf*sz pártokat.”

Nem kell már udvariaskodni, ők sem teszik egymással, a választókkal meg pláne. Ide tartozik a Momentum, az Együtt és az LMP és a Bokros Lajos féle MoMa még ide is kevés. Ezeknek a pártoknak nulla esélyük van egyéni mandátumot nyerni, nincs széles e hazában olyan körzet, ahol labdába rúghatnának. Tehát minden egyes képviselőjelöltjük a probléma része, nem a megoldásé. Egyikükre sincs szükség. Vannak közöttük olyan tehetséges emberek, akiknek a munkáját lehetne használni a felszabadulás után. Csapatonként egy-kettő, talán három is megérdemelné, hogy az amúgy alulbútorozott MSZP-DK előre engedje őket, sőt akár a Jobbik is. A többi most is tudja, hogy nem fog bekerülni a parlamentbe, a megszerzett szavazatai pedig kárba vesznek, és akadályozzák a kormányváltást. És ez a helyzet a listájukkal is. Nem lesz Momentum-frakció, sem Együtt, és nem látom be azt sem, mi értelme lenne az LMP-re szavazni. (…) Ti mind egyéniségek vagytok. De a különbözőségetek ma irreleváns. Fizikusnyelven: elhanyagolható. Két tömeg tart egymás felé, és az fog győzni, amelyik nagyobb. Tény, hogy ez nem fair meccs. Ha ez a tömeg bizonyul nagyobbnak, akkor majd lehet állítani a gravitációs erőkön. Most viszont csattanás jön. A hiteletek és az értékeitek egyetlen funkciót tölthetnek be hasznosan: támogathatják azokat, akiknek van esélyük győzni.

Kamupártok 2018./Kép. atv.hu

 

(A teljes cikket itt találod)

Kapcsolódó cikkek

Varju László DK-s országgyűlési képviselő összeverése! (Videó)

Rubóczki Tamás

Sallai Róbert Benedek szétcincálta párttársát Szél Bernadettet!

Rubóczki Tamás

Karafiáth Orsolya: Kövér mérgező!

O.L.K.T.