Török Zsolt: Handó Tündét és Polt Pétert, két fideszes pártkatonát akar Orbán kineveztetni mamelukjaival

0

A Fidesz rezsim nem tanult az önkormányzati választás üzenetéből sem, hogy a fővárosban és a nagyvárosokban, az információhoz hozzáférő NÉP már ítéletet mondott róluk és egy jelentős részüket süllyesztőbe küldte.

Azért tudják szegénységben és elnyomásban tartani a népet, mert lopott pénzből vettek maguknak agymosó médiumokat, a lopást pedig azért tudják végrehajtani, mert az igazságszolgáltatás egyes szervei szemet hunynak fölöttük. Ez a Maffiaállam.

Az egész rezsimet kell leváltani és minden szereplőjét, kiszolgálóját és szolgáját számon kell kérni!

Nehogy azt higgye bárki is, hogy “Ó, hát ez “csak” a jogállamiság. Ez engem nem érint.” DEHOGYNEM!!!
Téged is érint, ha melós vagy, mert eladtak kilóra Orbánék téged és a magyar dolgozók többségét a multiknak és az oligarcháknak. és például azért keres 20-30%-kal kevesebbet egy magyar dolgozó a cseh, lengyel, vagy éppen szlovák kollégájánál Győrben, mert a fideszes Borkaiék kijátszottak egy csomó pénzt. De az ügyészség nem lép, mert szintén fideszes a vezetője.

Vagy azt gondolja Ön, kedves nyugdíjas, hogy Önt ez nem érinti? Dehogynem, hiszen a különböző utalványokkal próbálják meg megalázni és egyben lekenyerezni a nyugdíjasokat, amely utalványok után busás hasznot szednek fideszesek. Az erről szóló feljelentéseknek, azonban nem nagyon van foganatja, mert fideszesek nem lépnek fel fideszesekkel szemben.

És ön, kedves devizahiteles, vagy csak egyszerű banki ügyfél! Önt is érinti a dolog, hiszen a kormány kilóra eladta a magyar banki ügyfeleket a nemzetközi nagy bankoknak az EBRD megállapodással, s így nem hoznak bankokat elmarasztaló ítéleteket. Mert ez nem egy jogállam.

És igen, minden vidéki magyar ember azért él kevésbé jól, azért alacsonyabb a fizetése, mert a zsákmányolt pénzből vásárolt fideszes médiabirodalmat agymosásra használják és így nem is tudhatnak arról sokan, hogy milyen visszaéléseket, csalásokat, “úri huncutságokat” követnek el a nevükben.

/Török Zsolt (MSZP)/