Toroczkai Légiója és a Betyár Sereg megfenyegette a törökszentmiklósi romákat, akkik gyermekeiket menekítik otthonukból!

Vannak, akik már most elvitték a gyerekeiket a környéken élő rokonokhoz, mások pedig kedden terveznek bezárkózni a házba.

Félelemmel eltelve várják a törökszentmiklósi romák a Mi Hazánk Mozgalom kedd esti tüntetését. Bár a rendőrség kétszer is betiltotta a romatelepre tervezett vonulást, a belvárosban ettől függetlenül demonstrálhatnak, és ez a helyieket sem nyugtatta meg. Van, aki már most elvitte a gyerekét rokonokhoz, mások aznap terveznek bezárkózni, és van, aki még az orvoshoz kapott időpontját is lemondaná, csak ne kelljen kimennie az utcára – írja az Abcúg.

A riport szerint a telepen rémhírek terjednek, a helyiek pedig azt mondják, eddig semmi baj nem volt romák és nem romák közt.

A Szolnok megyei település azután került a figyelem középpontjába, hogy egy helyi férfi néhány héten belül kétszer is, minden ok nélkül összevert embereket a városban. A helyiek szerint ez a balhé csak ürügy volt Toroczkai Lászlónak, hogy megmutathassa magát. Az újságnak azt mondták, nem szabadna egyetlen ember cselekedete alapján megítélni az összes romát.

A településen többen állítják hogy

csütörtök és péntek éjszaka idegen autók, a romák szerint “gárdista” felderítők járták az utcákat, hogy felmérjék a házakat, udvarokat. Többen azt mondták, hogy megdöglötök kijelentéseket kiabáltak be többször is, egész éjszaka nem aludtak, hajnali háromkor-négykor feküdtek csak le, mire sikerült megnyugodniuk.

A többség úgy emlékszik, az ismeretlen emberek nem szálltak ki az autóikból, így szóváltás sem történt, néhányan viszont megnem gyújtott molotov koktélokról, betört ablakokról és levágott áramvezetékekről is beszámoltak, szerintük az idegenek még némelyik portára is bemerészkedtek.

Markót Imre polgármester szerint ez a történet már nem Törökszentmiklósról szól, hanem a Mi Hazánk Mozgalomról és azokról, akik politikai hasznot akarnak ebből kovácsolni. A polgármester a Rendőrséghez és a törökszentmiklósi Polgárőrséghez fordult segítségért.

 

olkt.hu

Kapcsolódó cikkek

Száját nyalogatva, integetve készült Orbán az ünnepi beszédére! (Képek)

Rubóczki Tamás

Nem tűnik úgy, hogy az erre hivatott állami szervek vért izzadnának a történtek feltárására!

Rubóczki Tamás

Korózs Lajos MSZP-s alelnök! (Élő)

Rubóczki Tamás
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról!

Sikeresen feliratkoztál!