Toroczkai László elmenne tájékozódni “romaügyben” Hajdúhadházra és Miskolcra is

A Mi Hazánk Mozgalom gyökeresen, alapjaiban változtatná meg az Európai Uniót – közölte a párt elnöke szombaton az Országház főbejárata előtt tartott sajtótájékoztatóján. Toroczkai László azt mondta: hisz abban, hogy még nem teljesen egyéves pártként be tudnak jutni az Európai Parlamentbe. Kiemelte, a Mi Hazánk Mozgalom szerint az Európai Unió fordítva működik, mint kellene, politikai értelemben törekszik az egységesítésre. – Gyakorlatilag már úgy működik, mint egy diktatúra és a szovjet időkre emlékeztet minket, ahogy Brüsszel politikai dogmákat közvetít az európai emberek és politikusok felé – idézte fel a fideszes politikusok által is előszeretettel használt párhuzamot. Véleménye szerint az Európai Uniónak politikai értelemben a tagállami szuverenitás megőrzése lenne a célja, az EU-nak pedig gazdasági értelemben kellene az egységesítésre törekednie. Ehhez képest az Európai Unióban jelenleg gazdasági értelemben egyre csak nőnek a szakadékok az országok között – tette hozzá.

Forrás: 168 óra

Kapcsolódó cikkek

Szél Bernadett: Irány Strasbourg!

O.L.K.T.

Nyílt levél Dr. Magyar György ügyvédnek a felcsúti juhász ügyében!

Rubóczki Tamás

Hazudik a “KÖZ-TV”

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!