Tordai Bence: Vessünk véget a sötét fideszes világnak!

0

„Én értem, hogy a fideszkonzervatívok világában nehezen elképzelhető, hogy egy nő saját jogon ér el valamit. A fideszes feleségek uniós támogatásokból és állami megrendelésekből gazdagodó cégei, Kósa Lajos hirtelen, 80 felett sikeres vállalkozóvá váló édesanyja, vagy Orbán Viktor lánya, aki úgy áll a saját lábán, hogy az nekünk fáj – arrafelé ez a bevett női szerepmodell”

– írja legfrissebb posztjában Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője, annak kapcsán, hogy egy vele kapcsolatos „bomba sztorit” kapart ki a jobboldali média.

Az utóbb felkapott történet arról szól, hogy Tordai Bence felesége posztot kapott a II. kerületi önkormányzat városfejlesztési bizottságában. Ezt a politikus maga is elismerte, ám a HírTv-nek nyilatkozva, hangsúlyozta, hogy nem munkahelyről, hanem egy politikai tisztségről, elfoglaltságról van szó. A fiatal politikus, aki már eddig is igen sok borsot tört a fideszesek orra alá, nem tartja véletlennek, hogy megtalálták ezzel, miközben nem talál semmi sztorit az ügyben.

„Az lenne a bomba sztori, hogy a páromat megválasztották a II. kerület városfejlesztési bizottságának külsős tagjává” – írja most közzétett Facebook bejegyzésében, majd leszögezi, hogy náluk – szemben a „fideszkonzervatívokkal” „viszont a nőket nem strómannak vagy csatolmánynak tekintjük: a baloldal világában a nők a társadalom egyenjogú, egyenrangú, a férfiakkal azonos lehetőségekre és megítélésre jogosult tagjai”.

Önleleplező, hogy a Fidesz-média miből próbál kellemetlennek szánt hírt generálni rólam. Az lenne a bomba sztori, hogy a…

Gepostet von Tordai Bence am Donnerstag, 19. Dezember 2019

Kitér a konkrét ügyre is. Mint írja, a felesége nem azért lett a bizottság tagja, mert valakinek a valakije.

„Azért képviseli ő a Párbeszéd színeiben a zöld baloldali értékeket ebben a testületben, mert a kerületi alapszervezet megbecsült tagja, aki több mint tíz éve aktívan foglalkozik politikával; már 2010-ben is helyi kampányfőnökként dolgozott”.

Több ezer más nővel és férfivel együtt, rengeteg munkája van abban, hogy a zöld politika komoly alternatíva lett Magyarországon is.

„Hajrá, Rita, és hajrá lányok, asszonyok, gyertek minél többen politizálni, hogy véget vessünk ennek a sötét, fideszmacsó világnak”!

– zárja posztját Tordai Bence.