Tízmilliárdokat kaszált a MET a Fidesz segítségével

Több tízmilliárd forintot kaszált a MET (Magyarország Energiakereskedő Zrt.) az állami MVM (Magyar Villamos Művek Zrt.) az MVM Partner Energiakereskedelmi Zrt.-vel (MVMP) kötött szerződésének köszönhetően, derül ki azokból a dokumentumokból, amelyeket közzé kellett tennie az MVM-nek, miután a bíróság erre kötelezte az állami céget.

Mint ismeretes, az Ausztriából érkező HAG-gázvezeték használatához aukció nélkül jutott hozzá a MVM, és ezt kihasználva a MET-nek biztosított lehetőséget, hogy a kapacitások jó részét, az olcsóbb nyugati gázt, jelentős profit mellett importálni tudja. Ellátásbiztonságra hivatkozva a kormány ezt egy rendeletben tette lehetővé, azonban a MET 2011 után 3 éven keresztül fért hozzá a HAG-vezetékhez az MVM Partnernek köszönhetően, több tízmilliárd profitra szert téve. Ráadásul az állami MVM egy olyan céggel állapodott meg, amelynek tulajdonosi köre sem tisztázott, és offshore háttérrel rendelkezik. Ami már csak azért is furcsa, mert a 2010-es kormányváltás után még maga Orbán Viktor hirdetett harcot az “offshore lovagok ellen”.

Talán ez azért lehetséges, mert a tulajdonosok között megtalálhatóak olyan üzletemberek, akik szoros kapcsolatot ápolnak a kormánnyal és a Fidesszel. Mindenesetre a magyar energiaszabályozási ügy odáig fajult, hogy májusban Brüsszel kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen.

Milliárdos üzlet

A közzétett dokumentumokból kiderül, hogy a MET jelentős profitra tett szert az üzlettel, miközben az állami MVM is lefölözhette volna a profitot, azonban irreálisan alacsony szállítási költséget számolt fel köbméterenként. Sőt, előfordult az is, hogy a MET olcsóbban vette vissza az áthozott gázt, tehát abból is pénzt csináltak, hogy az MVM áthozta nekik a gázt Magyarországra:

– 2011-2012-ben az MVMP (az MVM akkori gázkereskedő részlege) 820 millió köbméter gázt hozott át a HAG-vezetéken keresztül aukció nélkül. Ebből 136 millió köbméter gázt egy Vitol SA. nevű cégtől vásárolt 69 forint / köbméter áron, a maradékot a MET egyik leányától a METI-től 85-86 forint / köbméter áron. Miután a gázt áthozták Magyarországra, a MET másik leányának a MET Zrt.-nek 83-84 forint / köbméter áron adták el, tehát az MVMP számára ez egy abszolút veszteséges üzlet volt, miközben a MET hatalmasat kaszált. Összességében viszont az MVMP sem járt rosszabbul, mivel a Vitol olcsó gázán ők is kaszáltak, tehát az MVM gyakorlatilag a Vitol SA. nevű cégtől megvásárolt jóval olcsóbb gázzal támogatta a MET-et. 

– A dokumentumokból nem derül ki, hogy a MET mennyiért szerezte be a gázt nyugaton, azonban azt tudni lehet, hogy mind a Vitol SA. mind a MET ugyanazon a gáztőzsdén szerzi be a gázt, így a beszerzési árak között nem lehetett lényeges különbség. Mivel a Vitol SA. is egy profitorientált vállalat lehet, így a 69 forint / köbméter árból következtetni lehet arra, hogy a MET jóval a beszerzési ár felett adta tovább az MVMP-nek a gázt, majd vásárolta vissza, hogy aztán Magyarországon újraértékesítse hatalmas haszon mellett. 

– A következő években már nem volt másik beszerzési partner, így csak abból lehet következtetni arra, hogy a MET több tízmilliárdos profitra tett szert, hogy a MET beszerzési ára körülbelül 50 forinttal volt olcsóbb az orosz gázénál (ekkor ennyivel volt olcsóbb a nyugati gáztőzsdén beszerezhető gáz, mint az orosz), az MVM azonban csak 1-2 forintot számolt fel a szállításért. Az MVM-nek lehetősége lett volna, hogy ennél jóval többet számoljon fel, mivel ellenkező esetben a MET-nek egy aukción kellett volna licitálnia a HAG-vezeték kapacitásért, amelynek eredménye az lett volna, hogy jóval drágábban jutott volna hozzá a kapacitáshoz, mint az MVM Partnerrel kötött megállapodás révén. Verseny híján azonban hatalmas profitra tudtak szert tenni.

Összességében elmondható, hogy a szerződések alapján az MVM sem termelt veszteséget, azonban lehetőségeihez képest jóval alacsonyabb haszonra tett szert, miközben a MET nagyon jól járt azzal, hogy vagy nem is kellett fizetnie a HAG-vezeték használatáért, vagy csak pár forintot köbméterenként. Az MVM jóval nagyobb haszonra is szert tehetett volna, ha reális áron adja át a miniszteri úton megszerzett gázvezeték kapacitást, azonban valamilyen oknál fogva nem éltek a lehetőséggel.

Forrás:https://tenytar.blog.hu/2015/06/29/tizmilliardokat_kaszalt_a_met_az_allam_segitsegevel?fbclid=IwAR3aB4vHe-XEbzhGNiQENuSjiwUzCSxycQfbb3W66DOwBlB8XkRTobhaphk

Kapcsolódó cikkek

Akkor még nem gondoltuk, de ez a realitás.

O.L.K.T.

“Nézze, én egy egyszerű háziasszony vagyok…” – mondta Lévai Anikó

O.L.K.T.

Te! Szültél már ma?! Szandi gyereket kíván minden nőnek.

O.L.K.T.