Tisztázni kéne, hogy ki védi Európát

Ősszel újra Budapestre jön Orbán Viktor példaképe, Recep Tayyip Erdogan török elnök

Az EU és Törökország közötti, a migráció megállítására vonatkozó megállapodás betartása nélkül jelentős migrációs nyomással kellene számolni déli irányból, ezért “Európa biztonsága ma Törökországban kezdődik” – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten. A külügyminiszter török kollégájával, Mevlüt Cavusogluval egyeztetett, majd közös sajtótájékoztatójukon kiemelte: Magyarország stratégiai szövetségesként és barátként tekint Törökországra és nagyra becsüli azt a szerepet, amelyet az betölt az európai biztonság garantálásában.

Nagyrészt Törökországnak köszönhető, hogy az a 30-35 millió ember, aki Európa környékén olyan helyzetben van, hogy bármikor útnak indulhat, egyelőre nem tette ezt meg – vélekedett. Kifejtette, 4,5 millió migránst látnak el Törökországban, és nem engedik, hogy az EU felé induljanak. A folyamatos „karavánszervezésnek” is ellenállnak, vannak ugyanis olyan erők, amelyek folyamatosan szervezkednének közép-amerikai mintára, de a török hatóságok ezt megakadályozzák.

168 óra

Kapcsolódó cikkek

Brutális üzenetet küldött Orbánnak a macedón miniszterelnök a nálunk bujkáló bűnöző miatt!

Rubóczki Tamás

Schmitt Pál miatt meg kell ismételni az elmúlt 9 évet

O.L.K.T.

Ez felháborító! Miért nem Lőrinc nyert?

O.L.K.T.