Timothy Garton Ash: Orbán az EU pénzén rombolta le a demokráciát

Timothy Garton Ash történész azt kérdezi magától a New York Review of Books oldalán megjelent cikkében, hogy mi ment félre Közép-Európában. Mert ha 30 évvel a rendszerváltás után körbenéz Lengyelországban, Csehországban és Magyarországon, akkor a magyaroknál azt látja, hogy módszeresen bontja le a liberális demokráciát az EU egyik tagállamában Orbán Viktor, akit pedig egykor az új, liberális nemzedék emelkedő csillagának tartottak – írja az írást szemléző Népszava.

A kitűnő oxfordi elemző a gondok közt elsőként a riasztó mértékű kivándorlást említi, merthogy ez a térség fő baja, nem a migráció. Litvániából például távozott az emberek 27, Bulgáriából 21 százaléka. Populista politikusok, Orbánnal az élen azonban a 4 évvel ezelőtti válság idején profi módon kiaknázták az olyan társadalmak félelmét, amelyek 40 évet töltöttek a vasfüggöny mögött, nem sok tapasztalatok szerezve a multikulturalizmusról.

A magyar kormányfő groteszk propaganda-hadjárattal fokozta népszerűségét, azzal vádolva Sorost és Brüsszelt, hogy azok összeesküsznek és muzulmánokkal akarják elárasztani a keresztény Magyarországot. Ehhez a Fidesz rutinszerűen veszi igénybe az államapparátust. Mindezt csupán azért, mert az EU arra kérte ezeket az országokat, hogy vegyenek át néhány ezer menedékkérőt az olaszoktól és a görögöktől. A régiót ma ugyanaz a nacionalista populizmus gyötri, mint ami sok más európai országot, de még Trump USA-ját is utolérte. Ideértve a retorikát, amely szembeállítja a tiszta népet a korrupt, liberális elittel, amely egyszerű, a tények ellenében az érzelmekre ható válaszokra épít – ebben különösen a Fidesz jeleskedik -, és amely nem győzi elítélni a szabadelvűséget. Közben Nyugaton ismét felbukkannak az előítéletek a Kelettel szemben.

Az tény, hogy az új tagoknál a populizmus posztszocialista jellemzőket mutat. Az is közös vonásuk, hogy úgy érzik: történelmi igazságtalanság érte őket. De a probléma inkább ott van, hogy 1989 után a liberalizmus, egészen pontosan annak szélsőséges változata a gazdaságra korlátozódott és ezek az országok nem voltak hozzászokva a látható egyenlőtlenségek magas szintjéhez. Beleértve az érzést, hogy sok ember nem kap elegendő figyelmet és tiszteletet a városi liberális elit részéről. Magyarországon például éles választóvonal húzódik Budapest és a „puszták népe” között.

A populisták meglovagolják ezeket a hiányosságokat és komplexusokat. Főleg a magyar és a lengyel kormánypárt rájátszik a történelmi igazságtalanság érzetére is, azt állítva, hogy a rendszerváltás nem hozott igazi forradalmat. Az szerintük csak akkor kezdődött, amikor ők hatalomra kerültek. Ezek az erők vegyítik a baloldali gazdaság- és társadalompolitikát a jobboldali, sőt, reakciós, nacionalista és idegengyűlölő retorikával. Újra a család, az egyház és a nemzet zászlaja alá hívják a kiábrándult szavazókat. Azt állítják, hogy ők képviselik a hagyományos keresztény Európát. Orbán a rá jellemző szemtelenséggel ezt úgy fogalmazta meg, hogy ma már ezek az országok jelenti a földrész jövőjét. Közben kiderült, hogy ha egyszer bekerülsz az unióba, akkor jóformán azt csinálsz, amit csak akarsz. Magyarországon a demokrácia lerombolása 2010-ben indult. Uniós pénzek segítségével szilárdították meg az egypárti uralmat.

A többi közt úgy, hogy az EU-finanszírozta programokból bőven juttattak a vazallusoknak és a baráti sajtót kézben tartó oligarcháknak. Vagyis brüsszeli forrásokból ásták alá a közös értékeket. De ettől még a lakosság nagy arányban hisz az integrációban, bár azért annak népszerűsége már nem olyan, mint korábban, elsősorban a pénzügy válság következtében. Orbán 5 éve meg is hirdette az illiberalizmust, de az sajnos ül, amit az unió versenyképességéről mondott. Ezzel együtt kevesen akarnak Közép-Európában az orosz vagy a kínai útra lépni. Inkább normális országra vágynak, amely mondjuk, Németországra vagy Kanadára hasonlít. Viszont Moszkvából és Pekingből jönnek a befektetések. A nyugat 89-ben ott követte el a nagy hibát, hogy azt hitte: a kommunizmus bukása nyílegyenesen vezet el a liberalizmus győzelméhez.

A mostani helyzetben azonban nem új forradalomra, hanem alapvető reformokra van szükség, ám ez vonatkozik az egész demokratikus nyugati világra. Alapvetően meg kell újítani a liberális intézményeket és gyakorlatot. Legfőképpen persze Közép-Európában, amely még mindig küszködik a rendszerváltásból fakadó gondokkal. Úgy lehetne megragadni a lényeget, hogy újból fel kell szabadítani a régiót. Jó hír, hogy vannak, akik dolgoznak ezen, sokan a legifjabb nemzedékből. Lásd a szlovák társadalmi mozgalmat a Kuciak-gyilkosság után. Szóval, meg lehet csinálni, habár a reformerek nagyfokú tehetetlenséggel, korrupcióval és reakcióval néznek szembe.

A nemzetköz helyzet sem olyan jó, mint 30 éve. De csak Magyarországon károsodott annyira a demokrácia, hogy nehéz elképzelni akár még a legjobban szervezett ellenzéki párt közeli győzelmét is. Másutt még szabadok és viszonylag tisztességesek a választások. De a nagy feladat, hogy pártot, programot és vezetőket kell találni, hogy legközelebb nyerni lehessen az urnáknál. Ez pont az a feladat, amivel a Nyugat is szembesül.

Kapcsolódó cikkek

Drasztikusan magas a pedagógushiány!

O.L.K.T.

Máris tönkrement a fonódó villamoshálózat! – részletek

O.L.K.T.

Döbbenetes ez az Orbán – a kisf@com nem kéne?!

Rubóczki Tamás