Tiltakoznak a lakók az újbudai hazug és botrányos vasúti bővités miatt!

0

A Hamzsabégi út és a környező utcák lakói az elmúlt év végén szembesültek azzal, hogy lakóhelyükhöz közel egy megnövelt teherforgalmú vasúti bővítést terveznek. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) még évekkel ezelőtt állapodott meg a kerület előző, fideszes önkormányzatával a fejlesztésről, anélkül, hogy erről a környéken lakó embereket tájékoztatták róla.

Az októberben megválasztott új önkormányzat, amely csak ősszel értesült a projektről, azt ígérte, hogy mindenképpen az őket megválasztó emberek érdekeit fogja képviselni. Közben úgy tűnik, hogy Vitézy Dávidnak, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatójának sikerült elfogadtatnia Karácsony Gergely főpolgármesterrel a tervezett projektet. Az újbudaiak titkos háttéralkut sejtenek a háttérben.

2020 január 20-án közmeghallgatásnak nevezett, valójában tájékoztató délutánt szervezett az újbudai önkormányzat épületében a NIF. Az eseménynek valójában a Hamzsabégi sétány és környékének tönkretétele címet kellett volna adni, hiszen a projekt megvalósulása esetén erről lenne szó. A sétány közvetlen közelében húzódik ugyanis a fejleszteni (értsd: újabb sínpárokkal bővítendő) vasútvonal, amelyen jelenleg is halkan futó elővárosi vonatok, közepes zajjal és rezgéssel járó személyvonatok, valamint nagy zajt és rezgéseket okozó tehervonatok közlekednek. Utóbbiak döntő többségének célállomása nem Budapest, jelen állás szerint „csak” áthaladnak a városon.

Nos, e tehervonatok számát kívánják bővíteni, ráadásul úgy, hogy ezt ameddig csak lehetett, titkolták az itt lakók előtt. Zárójelben jegyezzük, meg hogy a főként uniós pénzből megvalósuló beruházásnak ezt a részletét feltehetőleg az Európai Unió illetékesei előtt sem verték nagydobra, lévén, az EU a teherforgalommal kapcsolatos bővítéseket nem támogat. Itt kell még szólni arról, hogy létezik egy, jelenleg mellékvágányon vesztegeltetett terv, úgynevezett V0-ás koncepció, amely Budapestet elkerülve, a városon kívül bonyolítaná le a teherforgalmat. Ennek megvalósításával mindenki elégedett lenne.

Az amúgy botrányosra sikeredett közmeghallgatáson a NIF emberei úgy kommunikáltak a helyi lakosokkal, mint az egykori gyarmatosítók a bennszülöttekkel: üveggyöngyöket szórtak eléjük, mert azt gondolták, ezeknek az is jó, ha látnak pár szép fotót, elhisznek mindent. Ha tisztességesen kívánták volna tájékoztatni a bohóctréfává fajult botrányos közmeghallgatás közönségét, akkor rögtön az elején elmondják, hogy a helyiek kedvenc szabadidő parkja, a Hamzsabégi sétány területe a felére csökken, és nem az amúgy valóban fontos elővárosi közlekedésről beszélnek, hanem elmondják azt is, hogy a megnövelni kívánt teherforgalom miatt kell az eddigi két sínpárt háromra, illetve bizonyos szakaszokon négyre bővíteni. Elmondták volna azt is, hogy – állításukkal ellentétben – a környező lakások állaga nem javul, hanem romlik, az ingatlanok értéke pedig nem nő, hanem csökken.

A projekt elkészültéhez egyébként mintegy 200 fát kell kivágni, erre az volt a NIF javaslata, hogy a kivágott – dús lombú, árnyat adó és oxigént termelő – fák helyett közel kétezer új fát ültetnek. Hogy a fele akkora területen miként akarnak tízszer annyi fát elültetni, valamint hogy ezek a fák mikor fognak árnyat és oxigént adni a helyieknek, arról nem esett szó.

Azzal nem számoltak, hogy a nézőtéren nem buta bennszülöttek, hanem többségében okos, érvelni tudó, felkészült emberek ültek. A felháborodott lakosok „kiharcolták”, hogy egy hónap elteltével László Imre polgármester fogadja a képviselőiket. Sőt, nemcsak a polgármester volt jelen a megbeszélésen, hanem gyakorlatilag a teljes önkormányzati kabinet: három alpolgármester, a kerületi főépítész, és több önkormányzati képviselő. László Imre közölte a megjelentekkel, hogy a lakosokhoz hasonlóan, ők is csak az ősz végén értesültek a projektről.

Ezt elfogadhatatlannak tartja, ezért az önkormányzat mindent elkövet, hogy a projekt ebben a formában ne valósuljon meg. Bejelentette azt is, hogy kezdeményezték a fővárosnál a terület zöld övezetté nyilvánítását, ami reményeik szerint március elején meg is történik. László Imre polgármester a téma fontosságára való tekintettel egy a lakók képviselőiből, valamint Bakai-Nagy Zita alpolgármesterből álló operatív bizottságot létrehozására tett javaslatot.

A helyzet ekkor némi reményre adott okot, ám február végén ismét fordult a kocka. Az újbudai önkormányzat február 27-i ülésén egyetlen szó sem esett a vasútbővítésnek nevezett projektről, vagyis arról, hogy mit tehetnének a lakók érdekeinek a védelmében. Ennél is aggasztóbb azonban, hogy Vitézy Dávid, aki a kormány részéről Karácsony Gergelyt tájékoztatta a tervezett projektről, ugyanezen a napon hosszú Facebook bejegyzésben azzal büszkélkedett, hogy Karácsony Gergely és a fővárosi önkormányzat támogatja az általa vázolt elképzelést. Vitézy Facebook bejegyzése igen hosszúra sikeredett, ám – és ez megint csak gyanakvásra ad okot – egyetlenegyszer sem írta a le a tehervonat, vagy a teherforgalom szavakat.

Márpedig ennek a projektnek ez a lényege. A hivatalosságok által emlegetett elővárosi forgalom ugyanis a meglévő két sínpár bővítése nélkül, esetleg azok modernizálásával is lebonyolítható. Ezt nem nehéz végig gondolni: az itt elhaladó vonatok jelenlegi kihasználtsága minimális, ha az elővárosi személyforgalom – például korszerű forgalomszervezési eszközök alkalmazásával – jelentősen növekedne, akkor is bőven elég lenne a most meglévő, esetleg modernizált két sínpár.

A valódi célt mindenki ismeri: a megnövekedett teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonal része lenne. Ezeket a nehéz, zajos, és döntő többségében nem Budapestre tartó szerelvényeket akarják keresztülvezetni egy világváros sűrűn lakott, eddig élhetőnek tekinthető kerületében.

Az újbudaiak a jelenleg kedvezőtlen csillagállás ellenére még reménykednek, hogy az ügy nem lefutott. Bíznak az általuk megválasztott kerületi önkormányzat, valamint az ügyben eddig még meg nem szólaló Karácsony Gergely főpolgármester segítségében.

Szerző. Föld S. Péter