Tényleg ennyire buták az emberek?

0

Sorban állok a pénztárnál, előttem egy mami kb. 40 kiló cukorral és legalább 60 kiló liszttel a szalagon várja, hogy sorra kerüljön. Büszkén néz körbe, ő már betárazott. Hátra szól nekem:
– Fiatalember, ha fizettem, segít betenni a
bevásárló kocsibba a csomagokat?
Volt a hangjában valami parancsoló, nem kérés volt, kijelentés, de természetesen igent mondtam rá.
Mami következik, fizet, én kettőt köhögtem, erre mami rám néz, de olyan tekintettel, hogy ha szemmel lehetne ölni, minden bizonnyal ott rogyok össze holtan. A pénztáros hölgy figyelmét nem kerüli el az epizód, rám pillant. Az ő tekintetéből kitűnik a sokadik óra minden megpróbáltatás, cinkosan, kis mosollyal rákacsintok, parírzsepit fogva jobb kezemet a szám elé tartva ismét köhintek kettőt, majd két apró lépést teszek előre. Valószínűleg toló mágnes van bennem, mert mami egy fürge ugrással távolodik tőlem.
A pénztáros szeme könnybe lábad, látom, hogy kezdi nehezen tartani magát. Én elfúló hangon, arcomon a halálos kór tudtával, szinte suttogva mondom magam elé:
– Hát, sajnos ez van.
A pénztáros hölgy feje lehajtva, válla reszket.
Mondom a maminak, hogy akkor pakolnám a cuccait, ő viszont hevesen tiltakozik és profi árufeltöltőket megszégyenítő gyorsasággal rámolja be a túlélő készletet a bevásárlókocsiba. Eddigre a sorban mögöttem állóknak is elesett a sztori, egy fiatal anyuka a gyerek kezét elengedve, a röhögéstől nyüszítve fúrta párja vállába a fejét.
Mami viharos pakolás után, a bevásárlókocsiból kiiktatva a kipörgésgátlót, állóról százra két másodperc alatt gyorsítva eliramodott a kijárat felé. Közben gyilkos tekinteteket lövelt vissza, felém és esküszöm, mozgott a szája.
Gondolom, több száz éves, boszorkány őseitől örökölt átkokat zúdította rám mormolva.

Szóval, elátkoztattam, megbélyegeztettem, a Gyehenna legforróbb bugyrában fogok kerülni.

Csak azt nem tudom, hogy mi történik majd akkor, ha ne adja a Sors, de tényleg komolyra fordul a dolog.

Tényleg hülyék az emberek?

Forrás: Tibor Teplán/facebook