Tarlós mégiscsak megszivatja a budapesti autósokat!

# # # #

A múlt hétvégén a fővárosi önkormányzat csendben nyilvánosságra hozta a 2030-ig szóló Budapesti Mobilitási Tervet. A terv – teljes nevén: Budapesti Mobilitási Terv Közlekedésfejlesztési és Beruházási Programjavaslat – nagy meglepetése, hogy az eddig forró kásaként kerülgetett dugódíj is szerepel benne, mint 2021 és 2025 között, 3,3 milliárd forintból megvalósítandó projekt – írja az Index.

A dugódíjra 2015-ben már pontos fővárosi elképzelések voltak: Tarlós István főpolgármester sajtótájékoztatón jelentette be, hogy kétlépcsős javaslatot tettek a kerületek a fővárosnak a bevezetésére. Első lépcsőben lenne egy Budapest-matrica, aminek érvényessége a főváros teljes közigazgatási területére kiterjedne. Ennek ára 5000 forint lenne évente. Második lépcsőben lehet egy szűkebben vett 2. belvárosi zóna, külön díjjal. Ennek határát nem tudni, de Tarlós szerint inkább a városmagot védené. A díj összegét még nem határozták meg.

A dugódíj bevezetése miatt sokáig azért volt elkötelezett a főváros, mert a 4-es metró megépítésének EU felé vállalt feltétele volt. A főváros azonban örömmel vette, amikor a parlament jogszabályt fogadott el arról, hogy a díjat nem lehet bevezetni. Azóta a téma lekerült a napirendről.

Néhány tétel a 2021 és 2025 között megvalósítandó beruházások közül, amelyek szintén szerepelnek a Budapesti Mobilitási Tervben:

  • integrált menetrend és menetdíjrendszer kialakítása, a BKK, MÁV, Volán szolgáltatásainak harmonizálása,
  • az M1 metróvonal (Millenniumi földalatti vasút) korszerűsítése és meghosszabbítása,
  • városi és elővárosi hajók és kiszolgáló létesítmények fejlesztése,
  • a 3-as villamosvonal meghosszabbítása a Kassai téren át észak felé,
  • a pesti belvárosi Duna-part Kossuth tér – Fővám tér közötti szakaszának megújítása,
  • a közbringa-rendszer továbbfejlesztése,
  • a Nagykörút komplex keresztmetszeti felülvizsgálata, gyalogos-kerékpáros lehetőségekkel,
  • az M3 metróvonal meghosszabbítása Káposztásmegyerig.

Kapcsolódó cikkek

Orosz Mihály Zoltán hagyatéka – adósságokban és perekben fuldoklik Érpatak a bolond polgármester bukása után

O.L.K.T.

Így hallgattatták el az ellenzéket a parlamentben

O.L.K.T.

Folytatódik és egyre keményebben! Ennek a rezsimnek takarodnia kell! VIDEÓ

O.L.K.T.