Tarjányi Péter: Ez az egész alagút sztori a Fidesz kreálmánya, célja a lakosság megfélemlítése ami bűncselekmény!

„Amikor az emberek ki akarnak kerülni egy kerítést, akkor megjelenik az alagútásási technika. Lehetett tehát egy ilyen esetre számítani”

– reagált megkeresésünkre Tarjányi Péter, aki szerint abból, ami eddig kiderült, az feltételezhető, hogy nem egy alkalomra tervezték, s nem is csak emberek, de akár csomagok – például drog vagy cigaretta – csempészésére.

A biztonságpolitikai szakértőtől a menekültekkel összefüggésbe hozott határ menti biztonsági zár alatti alagúttal kapcsolatban azt kérdeztük, mi a realitása egy ilyen alagútnak, továbbá annak, hogy ennyi földet képesek megmozgatni a két ország határvédelmi embereinek az orra előtt.

„Ha valóban 34 méter hosszú alagútról van szó, akkor annak a be- és a kijárata nem közvetlenül a kerítés két oldalán helyezkedik el, így észrevétlenül is lehetett ásni, kiváltképpen, ha valamilyen takarásban tudtak maradni, s elhordani a kiemelt földet”

– magyarázta Tarjányi Péter.

Az alagút – ahogy azt a rendőrség tudatta – 34 méter hosszú volt, 5-6 méter mélységben futott a föld alatt, szélessége 40-50, magassága 60 centiméter volt (azóta betemették). A rendőrség arról beszélt, hogy a szerb oldalon bokros a terület (s amikor rábukkantak, még sűrű volt a növényzet), ahol a bejárat van, a magyaron pedig van a közelben egy csatornafedő, a kiásott földet pedig oda hordták, amit az elnyelt, így nem volt nyoma.

Pedig nem kevés föld mozgatásáról van szó: legalábbis Szabó Zoltán DK-s politikus (aki a végzettségét tekintve matematikus) Facebook bejegyzésében számolgatott, majd az RTL esti híradójának összegezve rámutatott: számításai szerint mintegy 20 tonnányi (13 köbméter) földet kellett megmozgatni. Szerinte egyébként ha éjjel-nappal dolgoztak az alagút ásásán, akkor is minimum egy hónap kellett az elkészítéséhez, hiszen hason kúszva egy ember volt csak képes egyidőben dolgozni. Az ásást akár gyalogsági ásóval, de még homokozó lapáttal is el lehetett végezni – tette hozzá.

„Hiába jár mozgással egy ilyen alagút elkészítése, ha annak a két bejárata minimum 30 méterre van a tényleges határtól, akkor meg lehet csinálni” – mondta Tarjányi, aki szerint „azonban óriási a kockázata annak, hogy beomlik és emberek halnak bent”. Ilyen ismert esetek vannak, például az izraeli-egyiptomi határnál fordult elő: „sufni-tuning” módszerrel, néhány ásóval elkészített alagút omlott be.

Az említett izraeli-egyiptomi határnál egyébként a terrorszervezetek az elmúlt években-évtizedekben több száz alagutat ástak. De példa lehet az USA-mexikói határ, ahol alulról kerülik meg a kerítésrendszert. Ott egyébként – említ érdekességként egy extrém példát – a drogkartelek építettek ki egy olyan alagútrendszert, ahol kis targoncákkal tudnak járni, szellőzőberendezés is van és a világítás kiépített. Igaz, ott a kerítéstől 800-1000 méterre helyezkednek el a be- és kijáratok. „Amikor az emberek meg akarnak kerülni egy kerítést, akkor mindig megjelenik az aláásásos technika” – mondta, hozzátéve: a szakértők itt is számítottak már erre.

A rendőrség egy nappal azután állt a nyilvánosság elé, hogy – mint arról portálunk is beszámolt – Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter budapesti sajtótájékoztatóján már felvezette a témát, de ő még csupán annyit mondott, hogy új technikával próbálnak a migránsok az ország területére bejutni: két ponton is államhatár alatti alagutat fedezett fel a rendőrség. Ezeket a határőrség lezárta, és biztosították, hogy a föld alatt se lehessen Magyarország területére bejutni.

Másnap állt csak ki a rendőrség a határnál.

Véleményem szerint ez egy kormányzati kreálmány, ami azt a célt szolgálja, hogy a lakosságot megfélemlítse ami a Btk. szerint bűncselekmény.

Horda, vadak, szenegáli bűnöző, eritreai állat, veszett kutya, parancsra váró terroristák, öngyilkos merénylők, tetvek, elhülyült döntéshozók, nyálfolyató idióták.
Nem létezik olyan valóban független bíróság, amit egy akár csak közepesen józan bíró vezet, és nem látja az összefüggést az idézett (és korántsem kontextusából kiragadott) mondatok és kitételek, valamint a Btk. vonatkozó paragrafusai között:

“Itt van például a 331. § a háborús uszításról.

– Vagy a 332. § a közösség elleni uszításról. (“Aki nagy nyilvánosság előtt b) valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport ellen gyűlöletre uszít, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”)

– Esetleg a 337. § a rémhírtejesztésről. Ez elvileg nem áll meg, mivel csak közveszély színhelyén lehet elkövetni. De akkor egy bíróságnak ki kellene mondani, hogy nincs közveszély, amiből az következik, hogy kormányzati személyek hazudnak.

– A 338. § a közveszéllyel fenyegetésről. (“Aki a köznyugalom megzavarására alkalmas olyan valótlan tényt állít, híresztel, vagy azt a látszatot kelti, hogy közveszéllyel járó esemény bekövetkezése fenyeget, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”) Súlyosabb esetben öt év.”

– zárta sorait a biztonságpolitikai szakértő.

Kapcsolódó cikkek

50 milliós terepjáróval járkál Tiborcz

O.L.K.T.

Ismét egy iskola ahol kabátban ülnek a gyerekek – ezen Rétvári Bence jót nevetett!

Rubóczki Tamás

Honfoglalás

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!