Sztálin meglátogatta a kolhoz óvodáját!

0

Maguknak is megvan, mikor Joszif Visszarionovics Sztálin, főállású diktátor meglátogatta a kolhoz óvodáját? Tudták, hogy Sztálin lánykori neve Joszif Visszarionovics Dzsugasvili? De „ezek” ilyenek! A disznószerelőt is valami Mészárosnak hívta az anyukája anno, néhány százmilliárddal még soványabb korában. A Kedves Vezető, meg állítólag – mondom állítólag! – tán Orbán volt, míg bele nem csavarodott saját hatalmába.
Szóval, Agnyeska a kis copfos lányka óvatlanul odadobta a pirospöttyöst Sztálin elvtárs lábához. Eddig semmi extra. Ilyenkor átlag üzemmenetben jön a gulág, meg a GRU, a szovjet titkosszolgálat, körömletépés, ilyenek. De!
MONDOM, DE! Sztálin elvtárs, még önmaga számára is megdöbbentő módon, talán első meglepetésében mosolyogva visszadobta a lasztit a kiscsajnak. Hoppá! Pedig le is lövethette volna. PEDIG LE IS LÖVETHETTE VOLNA!
Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy Sztálin elvtárs normális volt, bár a történelemkönyvek szerint intelligens fickó benyomását keltette. Ők tudják.
Khm…attól tartok, ezt a mi aprócska kis Dzsugasvilinkről nem fogja az utókor feljegyezni. Jelen esetben ez erősen barokkos túlzás lenne. Ezt meg mi tudjuk. Mindegy is mi volt Sztálin, de legalább egyszer eltért a tőle elvárható, hibbant viselkedési normától. Legalább egyszer olybá tűnt, mintha tök normális lenne.
Az a helyzet, hogy a „mieinket”, az idestova tíz éve praktizálókat, ilyen kritika nem fogja érni. Ezek basszus jól megtanulták a leckét. Itt öcsém, nincs pardon. Ha a nemzeti, keresztény, heteroszexuális, fehér, férfi, és mindenki nyugodtan válasszon a felsorolásból, valami ideillőt. Én momentán tanácstalan vagyok. Szóval a disznószerelő úr – mert „ezek”, most urak, ők legalábbis így hiszik – elhajtat a FEHOVA vadászati kiállításra, és leereszkedik a mi kolhozparaszt szintünkre, az nekik nem azt jelenti, hogy bárki is megközelítheti.
Mondjuk nagy pechjük, hogy itt Európa közepén – Dehogy kulturálisan, csupán földrajzi értelemben Európa ez már. – nem divat csak úgy lelődözni azokat, akik akár, csak meg is közelítik az éppen aktuális elvtársakat (mondtam már? Ezek, most urak, ők legalábbis azt hiszik), pedig az igényük az meglenne rá. Így csak áll a kiállítás közepén a disznószerelő nagy’s úr remegő tokával, felháborodottan visít, mint a vett malac, és az istennek sem érti, mit kereshet a közvetlen közelében egy újságíró.
Különösen mit keres ott egy újságíróNŐ? És főként hogy kérdezheti ŐT? A köztudomásúlag magánember (nnna, öcsém!) nemzeti, keresztény, heteroszexuális, fehér, férfi, (mindenki nyugodtan válasszon ismételten a felsorolásból valami neki tetszőt. Én továbbra is tanácstalan vagyok) disznószerelő nagy’s urat, aki röpke tíz év alatt gazdagabb lett, mint a teljes brit királyi család, hosszú ötszáz év alatt. Issssten kegyelméből. Mi másból? A mi issssstenünk már csak ilyen. Kegyelmes. Ha, már együtt köpködték a legyeket a felcsúti kiskocsma mögötti legelőn, akkor csak jár neki. És megnyugtatok mindenkit, járt neki! Meg most is jár. Meg egészen addig fog járni, míg el nem foglalja méltó helyét valamelyik kóterben, isssstenével együtt. (Haha, majd akkor sipárogjanak, meg nemzeti konzultáljanak, hogy a rabok éljenek kenyéren, meg vízen!)
Ami jó hír, hogy az újságíróNő – akár anno Agnyeska – élve megúszta dolgot.
Mindannak ellenére is él, hogy a mangalicaszerelő nagys’úrhoz nem a pirospöttyöst vágta oda, hanem a milliárdot érő kérdést. Mennyiért is adta el az államnak a Mátrai Erőművet, miután kivett szűk egy év alatt 11 milliárd osztalékot, az amúgy halálveszteséges cégből?
Nos, a nem közszereplő nagys’úr szemmel láthatóan nem Sztálin. Agyilag sem. Tán ezért nem válaszolt az újságiróNŐnek. Talán ezért üvöltött. Kínjában, mert lövetni nem tudott.
Joszif Visszarionovics Sztálin (lánykori nevén: Joszif Visszarionovics Dzsugasvili) meg szánakozva nézte és röhögött a pokolban.

Varga Zoltán