Szinte egész Budapestet lezárják Erdogan miatt – több száz egyenruhást vezényelnek fel vidékről 3 napra! (Teljes lista)

Recep Tayyip Erdogan látogatása miatt 2019. november 5-e és november 7-e között megváltozik a forgalmi rend Budapest több kerületében – írja a police.hu.

A rendőrség közlése szerint a főváros területén a következő forgalmirend-változás lép életbe:

Tilos megállni november 5-én 20 órától november 7-én 24 óráig

– az M3-as ki-, és bevezető szakaszán a Szilas pihenőhelyen a SHELL benzinkút melletti parkolókban,
– az M3-as kivezető szakaszának szervizútján, a Wesselényi utca és a Szentmihályi út között,
– az M3-as bevezető szakaszának szervizútján, a Széchenyi út és a Rákospalotai körvasút sor között,
– a Szőnyi úton, a BVSC pálya és a Mexikói út között lévő parkolókban,
– a Szőnyi úton, a BVSC pálya előtti parkoló teljes területén,
– a Mexikói úti P+R parkoló felüljáró melletti útszakasz mindkét oldalán,
– a Kacsóh Pongrác úti felüljáró alatt,
– a Kacsóh Pongrác út szervizútján, a Hermina út és a Borostyán utca által határolt területen,
– a Széchenyi fürdő kiszolgáló útjának mindkét oldalán, a Kós Károly sétánytól 50 méteres szakaszokon,
– a Széchenyi fürdő előtti félkörív mindkét oldalán,
– a Paál László sétány Kós Károly sétány felőli félkörívének mindkét oldalán,
– a Városligeti körút mindkét oldalán, a Kós Károly sétánytól 50 méter hosszú szakaszon,
– a Hősök terén,
– a Dózsa György úton a Lendvay utca és a Délibáb utca között,
– az Andrássy úton és a szervizúton is,
– a Rippl-Rónai utca mindkét oldalán a Délibáb utca és a Lendvay utca között,
– a Munkácsy Mihály utca mindkét oldalán a Délibáb utca és a Lendvay utca között,
– a Bajza utca mindkét oldalán a Délibáb utca és az Aradi utca között,
– a Kodály körönd teljes területén,
– a Szinyei Merse Pál utca mindkét oldalán az Aradi utca és az Andrássy út között,
– a Felsőerdősor utca mindkét oldalán a Benczúr utca és az Andrássy út között,
– a Szív utca mindkét oldalán az Aradi utca és a Szegfű utca között,
– a Rózsa utca mindkét oldalán az Aradi utca és a Szegfű utca között,
– az Izabella utca mindkét oldalán az Aradi utca és a Szófia utca között,
– a Vörösmarty utca mindkét oldalán az Aradi utca és a Hunyadi tér között,
– a Csengery utca mindkét oldalán az Aradi utca és a Hunyadi tér között,
– az Eötvös utca mindkét oldalán az Aradi utca és a Szófia utca között,
– az Oktogon teljes területén,
– a Jókai téren,
– a Liszt Ferenc téren a Paulay Ede utca és az Andrássy út között,
– a Nagymező utca mindkét oldalán a Paulay Ede utca és a Mozsár utca között,
– a Hajós utca mindkét oldalán a Paulay Ede utca és a Lázár utca között,
– a Dalszínház utca mindkét oldalán a Paulay Ede utca és a Révay utca között,
– a Székely Mihály utca mindkét oldalán az Andrássy út és a Paulay Ede utca között,
– a Dobó utca mindkét oldalán az Andrássy út és a Révay utca között,
– a Káldy Gyula utca mindkét oldalán a Révay utca és a Paulay Ede utca között,
– a Bajcsy-Zsilinszky út mindkét oldalán az Arany János utca és a Paulay Ede utca között,
– a József Attila utca mindkét oldalán,
– a Hercegprímás utca mindkét oldalán a József Attila utca és a Szent István tér között,
– a Sas utca mindkét oldalán a József Attila utca előtt 30 méter hosszú szakaszon,
– az Október 6. utca mindkét oldalán a Mérleg utca és a József Attila utca között,
– a József nádor tér teljes területén,
– az Erzsébet téren a Harmincad utca és a József Attila utca között,
– a Nádor utca mindkét oldalán a Mérleg utca és a József Attila utca között,
– a Mérleg utca mindkét oldalán a Széchenyi tér és a Nádor utca között,
– a Széchenyi tér teljes területén,
– a Széchenyi téren az MTA előtti nagy parkolóban,
– az Akadémia utca mindkét oldalán a Széchenyi tér és a Vigyázó Ferenc utca között,
– a Dorottya utca mindkét oldalán,
– az Apáczai Csere János utca mindkét oldalán a Széchenyi tér és a Türr István utca között,
– a Pesti alsó rakparton a Lánchíd északi és déli oldalán található parkolókban,
– a Budai alsó rakparton a Lánchíd alatt és előtte-utána 20-20 méteres szakaszon,
– a Clark Ádám téren,
– a Hunyadi János út mindkét oldalán,
– a Szalag utca mindkét oldalán a Hunyadi János út és a Szőnyeg utca között,
– a Donáti utca mindkét oldalán a Hunyadi János út előtt 30 méter hosszú szakaszon,
– a Csónak utca mindkét oldalán a Hunyadi János út előtt 30 méter hosszú szakaszon,
– a Lánchíd utca mindkét oldalán, a parkolóban is,
– Öntőház utca mindkét oldalán,
– az Ybl Miklós téren,
– az Apród utca mindkét oldalán,
– a Döbrentei utca mindkét oldalán az Ybl Miklós tér és a Fogas utca között,
– a Szarvas téren,
– a Váralja utca mindkét oldalán az Attila úttól a Déli Rondellához vezető lépcsőig és az Orvostörténeti Múzeum feletti parkolóban,
– az Attila út mindkét oldalán a Döbrentei tér és az Alagút utca között,
– a Dózsa György téren,
– a Palota út mindkét oldalán,
– a Váralja utca mindkét oldalán a Palota úttól 30-30 méter hosszú szakaszon,
– a Tábor utca mindkét oldalán a Logodi utca és a Palota út között,
– a Lovas út mindkét oldalán a Palota út előtt 30 méter hosszú szakaszon,
– a Színház utca mindkét oldalán,
– a Szent György utca mindkét oldalán,
– a Szent György téren,
– a Dísz téri parkoló teljes területén,
– a Fő utca mindkét oldalán a Clark Ádám tér és a Jégverem utca között,
– a Jégverem utca mindkét oldalán a Fő utca és a Bem rakpart között,
– a Bem rakpart mindkét oldalán,
– a Pala utca mindkét oldalán a Fő utca és a Bem rakpart között,
– a Halász utca mindkét oldalán a Fő utca és a Ferihegyi utca között,
– a Ferihegyi utca mindkét oldalán,
– a Szilágyi Dezső tér mindkét oldalán a Bem rakparttól 50 méter hosszú szakaszon,
– a Vám utca mindkét oldalán a Fő utca és a Bem rakpart között,
– az Aranyhal utca mindkét oldalán a Fő utca és a Bem rakpart között,
– a Batthyány tér mindkét oldalán a Bem rakparttól 50 méter hosszú szakaszon,
– a Csalogány utca mindkét oldalán a Fő utca és a Bem rakpart között,
– a Vitéz utca mindkét oldalán a Nagy Imre tér és a Bem rakpart között,
– a Kacsa utca mindkét oldalán a Fő utca és a Bem rakpart között,
– a Ganz utca mindkét oldalán a Fő utca és a Bem rakpart között,
– a Bem József téren,
– a Lipthay utca mindkét oldalán a Bem tértől 50 méter hosszú szakaszon,
– a Frankel Leó út mindkét oldalán a Bem tértől 50 méter hosszú szakaszon,
– a Fekete Sas utca mindkét oldalán,
– a Henger utca mindkét oldalán a Fekete Sas utca és a Margit körút között,
– a Tölgyfa utca mindkét oldalán a Fekete Sas utcától a Bem József utca felé 50 méter hosszú szakaszon,
– a Tölgyfa utca mindkét oldalán a Fekete Sas utca és a Margit körút között,
– a Margit körút mindkét oldalán a Frankel Leo út és a Török utca között,
– a Margit körút mindkét oldalán a Margit utcától 50 méter hosszú szakaszon a Rómer Flóris utca felé,
– a Török utca mindkét oldalán a Margit körúttól 50 méter hosszú szakaszon,
– a Margit utca mindkét oldalán a Török utca és az Ankara utca között,
– a Mecset utca mindkét oldalán a Margit utcától végig,
– a Mecset utca 12. számnál lévő parkolóban,
– a Mecset utca mindkét oldalán a Margit utca és az Ankara utca között,
– az Ankara utca mindkét oldalán,
– a Rómer Flóris utca mindkét oldalán a Zivatar utca és a Margit körút között,
– a Rómer Flóris utca 39. számmal szemközti parkolóban,
– a Zivatar utca mindkét oldalán a Rómer Flóris utcától 50 méter hosszú szakaszon,
– az Apostol utca mindkét oldalán a Türbe térig,
– az Apostol utca mindkét oldalán a Margit utca és a Vérhalom utca között,
– az Apostol utca mindkét oldalán a Bolyai utcától 50 méter hosszú szakaszon,
– a Turbán utca mindkét oldalán – a kis parkolókban is – a Vérhalom utca és a Türbe tér között,
– a Türbe téren,
– a Mansfeld Péter Park teljes területén,
– a Veronika utca mindkét oldalán,
– a Bolyai utca mindkét oldalán az Apostol utca és a Veronika utca között,
– a Vérhalom utca mindkét oldalán az Apostol utca és a Vérhalom utca 3. szám között.

Szakaszosan és időszakosan lezárják

November 7-én 9 óra 30 perctől 11 óra 30 percig a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér „E” porta – 4. számú főút – M0 autóút – M3 autópálya bevezető – Kacsóh Pongrác úti felüljáró – Kós Károly sétány – Hősök tere – Andrássy út – József Attila utca – Széchenyi tér – Lánchíd – Clark Ádám tér – Lánchíd utca – Ybl Miklós tér – Apród utca – Attila út – Dózsa György tér – Palota út – Dísz tér – Szent György utca – Szent György tér útvonalat.

November 7-én 14 óra 30 perctől 15 óra 30 percig a Szent György tér – Szent György utca – Dísz tér – Palota út – Dózsa György tér – Attila út – Apród utca – Ybl Miklós tér útvonalat.

November 7-én 17 óra 30 perctől 19 óráig az Ybl Miklós tér – Lánchíd utca – Clark Ádám tér – Fő utca – Jégverem utca – Bem rakpart – Bem tér – Fekete Sas utca – Tölgyfa utca – Margit körút – Margit utca – Ankara utca – Apostol utca – Vérhalom utca – Turbán utca – Türbe tér útvonalat.

November 7-én 9 óra 30 perctől 11 óra 30 percig a Türbe tér – Turbán utca – Vérhalom utca – Apostol utca – Ankara utca – Margit utca – Margit körút – Tölgyfa utca – Fekete Sas utca – Bem tér – Bem rakpart – Jégverem utca – Fő utca – Clark Ádám tér – Lánchíd – Széchenyi tér – József Attila utca – Andrássy út – Hősök tere – Kós Károly sétány – Kacsóh Pongrác úti felüljáró – M3 autópálya bevezető – M0 autóút – 4. számú főút – Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér „E” porta útvonalat.

A lezárások idején az útvonalat keresztező útszakaszok szintén le lesznek zárva.

Tüntetők várják a török elnököt

„Budapest blokádja Erdogan látogatása ellen”

címmel tüntetést szerveznek november 7-ére Budapestre.

A Facebook-esemény leírásában – melyet a „Mi időnk” oldal hirdetett meg – egyebek mellett az áll:

„Erdogan látogatásakor Budapest több pontján tervezünk bejelentett demonstrációkkal tiltakozni kurdok és más kisebbségek ellen észak-Szíriában és Törökországban elkövetett háborús és emberiség elleni bűncselekmények ellen.”

A Facebook-eseményen edig csaknem négyezer ember jelezte, hogy részt vesz a tüntetésen, 13 ezren pedig azt írták, érdekli őket a tiltakozás.

olkt.hu

Kapcsolódó cikkek

Maguknak kell kimosniuk a véres munkaruhákat a mentősöknek – Középkori állapotok uralkodnak Orbánék miatt

O.L.K.T.

Felháborító ez a mérhetetlen urizálás, amit Orbán művel!

Rubóczki Tamás

Ez a kép megmutatja Orbánék igazi ganéságát!

Rubóczki Tamás
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról!

Sikeresen feliratkoztál!