Szijjártó: Az Európai Bizottság elnöke egy bukott ember!

Európának új vezetőkre van szüksége, olyanokra, akik felismerik az európai emberek érdekeit, és képesek is azokat megvédeni – reagált Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Európai Bizottság elnökének kijelentésére.

Jean-Claude Juncker hétfőn nyilatkozott a Berliner Morgenpost című német lapnak, ebben azt ígérte, hogy az európai parlamenti választás kampányának időszakában személyesen is fellép az Európai Uniót vagy a közösség javaslattevő és végrehajtó intézményét, az általa vezetett brüsszeli testületet érintő alaptalan híresztelésekkel szemben.

A lap beszámolója szerint az Európai Bizottság elnöke a magyar kormányfőt említette példaként, mondván: Orbán Viktor szerint őt terheli a felelősség a brit EU-tagság megszüntetéséért, pedig meggyőző bizonyítékok szólnak ennek az ellenkezőjéről.

Szijjártó Péter leszögezte, hogy az európaiakat nem kell terelgetni, ahogy azt Jean-Claude Juncker gondolja, ez a külügyminiszter megfogalmazása szerint az emberek lenézése. Az európai emberek pontosan tudják, hogy mit akarnak, és a májusi választáson el is fogják mondani – tette hozzá.

Tény viszont, hogy Jean-Claude Juncker európai vezetőként megbukott

– jelentette ki a magyar tárcavezető.

A briteket nem tudta bent tartani a közösségben, a migránsokat pedig nem tudta az uniós határokon kívül tartani

– közölte Szijjártó.

olkt.hu/MTI

Kapcsolódó cikkek

Emberségből elégtelen… :( VIDEÓ

O.L.K.T.

Megvizsgálom amit elkövettem…(szüzességem története)…avagy az olajszőkítést Pintér vizsgálja :D Nevetséges…

O.L.K.T.

Konok Péter: “Mit markolászik pocaktábornok állandóan a zsebeiben?4”

O.L.K.T.