Szél Bernadett: Végre kimondta a Bíróság, hogy teljesen jogszerűen tartózkodtunk bent

0

‼️ Sokan éreztük, milyen mélységesen igazságtalan az, ami ott velünk és rajtunk keresztül mindenkivel, akit képviselünk, megtörtént a székházban. Mert nem mi mentünk szembe a törvénnyel, hanem azok a fegyveres őrök, akik nekünk estek. Az a hírhamisító, aki nem állt szóba velünk. Az ügyészség meg szégyellje magát és jól jegyezze meg, hogy előbb vagy utóbb, de minden gazság kiderül! Gratulálok mindenkinek és sok köszönet, Bajtársak!

A bíróság jogerős megállapítása szerint jogszerűen voltak az MTVA székházában az ellenzéki képviselők

Immár jogerős bírósági ítélet mondja ki, hogy 2018. december 16-án és 17-én jogszerűen tartózkodtak az ellenzéki országgyűlési képviselők az MTVA óbudai székházában. A DK Sajtóirodájának közleménye szerint a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az első fokon eljáró Budapesti II. és III. kerületi Bíróság ítéletét, amely szerint az országgyűlési képviselők képviselői jogaikkal éltek, így az óbudai jegyző birtokháborítási határozata érvénytelen és semmis.

A birtokháborítási határozat ellen a DK négy képviselője – Gréczy Zsolt, Oláh Lajos, Vadai Ágnes és Varju László – illetve hozzájuk csatlakozva a szocialista Kunhalmi Ágnes indított pert.

A DK közleményében azt írja, hogy ezek után remélik, Varju László ügyében is igazságos döntés fog születni. Varjut azzal vádolják, hogy erőszakosan lépett fel az őt a székházból – ahol a jelen ítélet szerint jogszerűen tartózkodott – erőszakkal eltávolítani próbáló biztonsági őrök ellen.

Forrás 444.hu
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!