Szanyi Tibor brutálisan beolvasott a fideszes brancsnak! (Videó)

Szanyi Tibor az MSZP európai parlamenti képviselője kemény üzenetet küldött a jobboldalnak.

Nevetséges módon Orbán Viktor és kormánya a magyar parlament elé citálta az “ellen-Sargentini jelentést”. Olyan szánalmasan próbálják menteni a menthetetlent, takargatni a takarhatatlant, miközben a Magyar Kormánynak már régen kicsúszott a talaj a lábuk alól.
Európa ugyanis kétharmadot többséggel elítélte az Orbán-kormányt. De a mi fideszes honfiúink még az utolsó utáni pillanatban is próbálják eltusolni a dolgot itthon pedig mindenki láthajta Micimackó ragadós mancsa bizony a mézescsuporban ragadt.

Erre mutat rá többek között Szanyi Tibor aki rettenes tárgyilagossággal mutat rá, hogy voltaképpen micsoda marhaság mindaz amit a Fidesz állít. Arról nem is beszélve – hogy Szanyi szerint – azon az ominózus parlamenti vitanapon melyben a bizpnyítványukat magyarázták volna a fideszesek a Sargentini jelentés kapcsán sikerült a jelentés 11 megállapításából 10-et gyakorlatilag bevallaniuk.

Mint arról a videóban a politikus megemlékezik, azzal, hogy a Fidesz a jelentés kapcsán az európai bírósághoz fordul elismeri, hogy létezik európai jogrend. S erre a jogrendre gondolva Szanyi megjegyzi:

Kedves Fideszes kollégák!

Javaslom nektek, hogy továbbra is a parlametni keretek között gyakorolgassátok a védőbeszédeiteket – mert úgymond – hamarosan élesben is szükség lesz rájuk.
A keresztényi gondoskodás jegyében javaslom ezt nektek.

„A Magyarország szuverenitásának megvédéséről és a Magyarországgal szembeni rágalmak visszautasításáról"

A mai parlamenti vitanaphoz való hozzászólásom.

Posted by Szanyi Tibor on Wednesday, 3 October 2018

 

 

olkt.hu/Facebook

 


Kapcsolódó cikkek

Gyurcsány Ferenc: Nyolc év után az emberek megelégelték ezt a gyalázatot!

Rubóczki Tamás

Agybaj: A Fidesz szerint továbbra is a Soros-hálózat mozgatja a szálakat az Európai Parlamentben!

Rubóczki Tamás

A Fidesz egyik Facebook-katonája elmesélte, milyen virtuális hadsereget hozott létre a párt!

Rubóczki Tamás