Szalai Piroska szerint özönlenek a magyarok vissza dolgozni hazájukba!

Erős interjúval nyitott hétfőn a kormányzati szócsőnek számító Magyar Nemzet: a lapban Szalai Piroska, a Pénzügyminisztériumon belül működő Munkaerőpiacért és Képzésért Felelős Államtitkárság és a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztos próbálta bizonygatni, hogy milyen kevés magyar munkavállaló dolgozik nyugaton, sőt, csak úgy özönlik haza az ottani jóléttől megcsömörlött munkaerő, hogy nagyobb lendületet adjon az orbáni munkaállam ugrásra készülő pannon pumájának.

Szalai Piroska szerint “csupán” kétszázötvenezerre tehető azon magyarok száma, akik külföldön dolgoznak, ám még ezt az erősen kozmetikázott adatot is sikerült lejjebb tornázni, hiszen a minisztériumi tanácsadó szerint közülük nagyjából 72 ezren a határ menti területeken élnek, és főként Ausztriában vállalnak munkát, tehát aggodalomra semmi ok, ez már egyenesen olyan, mintha itthon dolgoznának.

Ám, ha azt hiszi a nyájas olvasó, hogy a nemzetgazdasági csoda itt véget ér, akkor legalább annyira téved, mint egy helyettes államtitkár, ha a Magyarországra befogadott bevándorlók számáról van szó.

Szalai ugyanis az előző kijelentést az alábbi gyöngyszemmel fejelte meg:

“2018-ban nagyjából kiegyenlítődött a külföldi munkavállalók és a hazatérők száma, sőt egy kicsit többen nagyjából 119 ezren jöttek haza míg 2017-ben 114 ezren jöttek haza.”

De a gyönyörűen megkomponált interjúban még mindig van lejjebb: megtudjuk ugyanis, hogy

“a külföldi munkavállalás démonizálása épp akkora hiba, mint azzal riogatni a választókat, hogy 23 millió román és 16 millió ukrán jelenhet meg a magyar munkaerőpiacon”.

A kijelentéssel egyet is érthetnénk, ha a valóság nem azt mutatná, hogy a hazaáramló tömegek csak a kormányzat fantáziájában léteznek, és a Szalai Piroskáktól kezdve, egész a miniszterelnökig nem az lenne az ország narancsos vezetésének rögeszméje, hogy a kimenekülők csupán

“kalandvágyból”, vagy “szakmai tapasztalatszerzésből”

hagyják itt a hazájukat.

Sokaknak közülük ugyanis eszük ágában sincs hazajönni, de legalábbis addig biztos nem, amíg ilyen miniszteri tanácsadók, ilyen miniszterek intézkednek, és ilyen miniszterelnök dönt Magyarország gazdaságáról, nemzetpolitikájáról és sorsáról.

 

olkt.hu

Kapcsolódó cikkek

Dobrev Klára: “A pávatáncnak vége!”

Rubóczki Tamás

Nézze azt a piros kis pöttyöt, na oda ment Orbán. De miért?

H Miklós

Szabadlábon mondhat köszönetet a Fidesznek és Poltnak az olaszliszkai lincselő

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!