Stadionország gyalázata

Karácsonyi adománygyűjtést indított a budapesti Szent János Kórház. A Facebookon közzétett, december 1-től 24-ig tartó akciójuk pedig szomorú képet fest az intézmény helyzetéről – vette észre a Magyar Hang.
A leírásban az áll:

„összegyűjtötték osztályaink a hiányzó fogyóeszközök listáját, amelyet folyamatosan frissítünk. Az adományokat a főbejáratnál elhelyezett szekrénybe kérjük betenni.”

A kardiológián elsősorban a hajléktalanok ellátásához szükséges eszközökre lenne szükség: evőeszköz, tisztálkodószer, pelenka, hőmérő, meleg téli ruha, cipő. De szívesen fogadnak a karácsonykor bent fekvő betegek számára szaloncukrot, kis asztali díszeket, esetleg fenyőfát. A II. belgyógyászati osztályon a digitális lázmérő és a vérnyomásmérő mellett, tisztítószereket, párnát, takarót és evőeszközt várnak.

A gyermeksebészeten a papucs, a frottírtörülköző és a vízforraló is hiánycikk, ám villanyégőt, csaptelepet, zuhany gégecsövet, mikrohullámú sütőt, hűtőszékerényt is szívesen fogadnak. De húsz darab vécéülőke is emelné az osztály színvonalát.

A gyermekosztályon mosószer, lázmérő és elektromos szúnyogirtó mellé kéztörlőt, vécépapírt és vécéillatosítót is fogadnak. És úgy tűnik, a gumikesztyű elfogyott.

Akinek módjában áll, komplett osztályok hiánylistáját „örökbe fogadhatja” – teszik hozzá.

olkt.hu

Kapcsolódó cikkek

Kínos és szégyenletes hírt kapott az Orbán-kormány!

Rubóczki Tamás

Bayer Zsolt, mint vitapartner(?!) – Vona Gábor tesz egy próbát

H Miklós

Belügyminisztérium: Nyomozást kezdeményeztünk a Rendőrségnél Borkai Zsolt ügyében!

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!