Sólyom László: Korrupcióban fuldoklik Magyarország!

A Nap pályája ismét győzedelmesen emelkedni kezd. Immár hosszabbodnak a nappalok. A tavasz közeledtének jegyébe fordult már minden. A változás szükségét mindenki érzi – és sok politikus is tudja, hogy mit akarnak az emberek.

A felelős ember ad magára, alaposan megvizsgálja az ígéretek és ígérgetők hitelességét. És persze mérlegeli azt is, milyen teljesítményt nyújtottak, hová juttatták az országot azok, akik kormányoztak.

Az utóbbi években is minden országos szavazás – a népszavazás, az európai parlamenti választások – jelentős politikai változásokat indítottak el.

Korrupcióban fuldoklik ma az ország. Ez teszi tönkre a gazdaságban a tisztességes versenyt, az intézményekben a tisztességes működést. Joggal háborítanak fel mindenkit a százmilliós és milliárdos kifizetések – de a mindennapok kis korrupciója, a visszacsorgatott megbízási százalékok, a hatósági engedélyért adott és kapott pénzek is méregként hatnak.

(Az Orbán-kormány demokráciához való viszonyát manapság erősen kritizáló, ám a Fidesszel hivatali ideje alatt erősen szimpatizáló Sólyom László egykori köztársasági elnök újévi köszöntője 2010. január 1-én.)

Kapcsolódó cikkek

“Orbán Viktort szerte Európában fasiszta diktátornak tartják”

O.L.K.T.

Mi lesz? Aláírja vagy megfontolásra visszaküldi ?

O.L.K.T.

Látod ezt Orbán? Ezt tetted az országgal! (Videó)

Rubóczki Tamás