Sok fideszes kezdhet rettegni, mert a Pesti Srácok hadat üzent a kommunistáknak!

A Pesti Srácokon megjelent egy cikk, amelynek a szerzője Nagy Imre-emlékmű Vértanúk teréről történő eltávolítása kapcsán azt azt írja:

„Nagy Imre bűneit semmiféle gesztus, semmiféle hőstett nem teheti jóvá, nem teheti meg nem történtté. Óriási hibát követtünk el, amikor megbocsátottunk neki. Ezzel a megbocsátással azt mondtuk, hogy voltak rendes kommunisták is. Hogy a kommunisták meg tudnak változni, hogy van megbocsátás a kommunistáknak.”

Most a 444 kajánkodik, hogy ezek szerint Orbán Viktor miniszterelnök is hibát követett el, amikor beszédet mondott Nagy Imre 1989. június 16-i újratemetésén, és 2018. június 23-án is, amikor az Országgyűlésben megvédte a mártír miniszterelnök, akit a jobbikos Szávay István „moszkovita gazembernek” nevezett. És ha ez nem lenne elég, a Fideszben és holdudvarában sokan kezdhetnek rettegni az MSZMP-s múltjuk miatt.
Itt van rögtön három propagandamédia vezetője:

Stefka István, a Pesti srácok lapigazgatója
Gajdics Ottó, a Magyar Idők főszerkesztője
Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője

De ezek szerint nem lehet megbocsátani olyanoknak sem, mint

Boros Imre, MSZMP-titkár;

Áder János, MSZMP-tag;

Fónagy János, MSZMP-tag;

Harrach Péter, MSZMP-tag;

Hoffmann Rózsa, MSZMP-tag;

Martonyi János, MSZMP-tag;

Kósa Lajos, MSZMP-tag;

Matolcsy György, MSZMP-tag;

Pintér Sándor, MSZMP-titkár;

Stumpf István, MSZMP-tag;

Szűrös Mátyás, MSZMP KB-titkár;

Tállai András, MSZMP-tag;

Turi-Kovács Béla, MSZMP-tag.

 

 

 

olkt.hu/168ora.hu

Kapcsolódó cikkek

Vlagyimir Putyin orosz elnököt fogadja Emmanuel Macron

O.L.K.T.

Lopni bűn! Ez történik, mikor ellopod apád piruláit:

O.L.K.T.

Az Uniós vezetők szénné cincálták Orbánt Romániában!

O.L.K.T.