Siófok polgármestere pofátlan módon elzárta az Elios-ügy iratait, majd habiszti azt várta, hogy mikor jönnek érte a rendőrök!

Miután az Elios miatt az OLAF megkereste a várost, Siófok független polgármestere elzáratta a város két közvilágítás-korszerűsítési beruházásának dokumentumait, árulta el a Szabad Pécsnek.

„Arra vártam, hogy megkeresnek és akkor ezeket a dokumentumokat a rendelkezésükre bocsátom; meglepetéssel olvastam, hogy időközben a nyomozást a rendőrség lezárta, úgy, hogy ezekre a papírokra nem voltak kíváncsiak,”

mondta Lengyel Róbert. A rendőrség november elején jelentette be, hogy a Tiborcz Istvánhoz köthető Elios Innovatív Zrt.-vel szembeni nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntették. Később kiderült, hogy több érintett várostól sem kérték ki a problémás közbeszerzések dokumentumait, így például sem Hódmezővásárhely, sem Siófok önkormányzatát nem keresték meg. A Szabad Pécs szerint a “szokásos” Elios forgatókönyv valósult meg Siófokon is:

Sistrade Kft. energetikai tanulmányt készítette a városnak,
majd jelezte, hogy új közvilágítási pályázatot írnak ki hamarosan,
ami a következő hónapban meg is történt, a város uniós pénzt hívott le,
amiből pályázatot írt ki a lámpaszerelésre.
Ketten indultak, az olcsóbbikat kizárták, mert túl olcsó volt, maradt az Ész-Ker és az Elios kettőse, akik meg is kapták a munkát.

Lengyel Róbert a lapnak elmondta, hogy

“maga is csak a Parlamentben, az ellenzéki vizsgálóbizottság márciusi ülésén szembesült azzal, hogy a siófoki projektek szereplői is csaknem ugyanazok voltak, és a tender is teljesen hasonlóan bonyolódott, mint számos más városban.”

 

 

olkt.hu

Kapcsolódó cikkek

Magyarországot egy kaptafára sorolják Törökországgal és Venezuelával!

Rubóczki Tamás

Ez a legalja. Egy valós hír, és az állami álhír.

H Miklós

Csak a Fidesznek nem kell Bálint gazda, a XVI. kerületieknek igen!

O.L.K.T.