Simicska Lajos: Akkorát fogok rúgni Orbánba, hogy a hegyoldalon fog lezúgni és továbbra is egy geci!

Még a választások előtt Simicska bombát robbanthat Orbán Viktor és a Fidesz ellen. Ezt Simicska Lajos egy háttérbeszélgetésen mondta el tegnap. Elmondása szerint két atombombát akar dobni Orbánra. Az első:

“Hegyoldalon fog lezúgni az a kis geci az első rúgástól!”

– mondta nyersen a volt oligarha.

“A másodikat egyenlőre nem árulom el!”

– mondta Simicska.

“Simicskának lehetnek bőven információk a birtokában, amelyek vagy súlyuknál, vagy váratlanságuknál fogva árthatnak a Fidesz, illetve Orbán presztízsének. És ezt Simicska a választásokra időzíti. Tavasszal a B1 blog már megírta, hogy az egykori befolyásos Fidesz-oligarcha megüzente, eláll a botránytól, ha Orbán hajlandó lemondani. Természetesen nem volt hajlandó.”

“Az oligarcha totális támadásra készül. (…) Ki tudja, milyen aljas lejárató történeteket tákol össze a választásokra a dölyfös sértettségtől eltorzult lelkület valamikori barátjáról. Állítólag kettőt is. Az oligarcha talpnyalói legalábbis ezzel próbálják vigasztalni az egyre inkább elbizonytalanodó, megkeseredett munkatársakat a médiabirodalmon belül, ezt várják a választások előtt a földcsuszamlást a politikában!”

Egyenlőre nem tudni milyen témában várható a második nagy leleplezés (ügynökügy, Pharaonügy, Portikügy, nőügyek, pénzmosások, lopások, Orbán-család – sok minden szóba jöhet), de szerinte már az is a Nagy Tervhez tartozik, hogy Vona megtámogatta Gyurcsányt a Orbán külföldön tartott pénzének ügyében. Korábban már írtunk róla hogy Orbán maffiaállamot épít ki. Újra felbukkanhat az a külföldi bankszámla-sztori, amellyel már Gyurcsány Ferenc is feszegetett azaz ő is a választások elött próbál majd robbantani, és nemrég Vona Gábor, a Jobbik elnöke is megemlítette, hogy:

“Sok mindent hallott róla”.

Kiváncsian várjuk a robbanásokat az utolsó 14 napban a 2018-as választások előtt!

Politikai atombomba várható a választások előtt? Meglátjuk!/Kép. olkt.hu
Orbán egy geci. by Simicska./Kép. hvg.hu

 

 

 

olkt.hu

Kapcsolódó cikkek

Kövér nem kegyelmez és büntetni fog

O.L.K.T.

Feljelentést tett a DK

O.L.K.T.

Vétóval fenyegeti a Fidesz az Európai Uniót!

Rubóczki Tamás
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!