Semmi kétség, a nyugdíjasok át lesznek verve

A Demokratikus Koalíció (DK) az Országgyűlés költségvetési bizottságának rendkívüli ülését kezdeményezi a jövő évre tervezett nyugdíjkorrekció kérdésében – jelentette be Varju László, a testület elnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján, írja a Demokrata

Varju László kifogásolta, hogy a tárca a tavalyi zárszámadás ismerete és a bérnövekedés figyelembe vétele nélkül kezdte meg a tervezést, továbbá a nyugdíjkorrekció számításánál ezúttal sem a nyugdíjas fogyasztói kosárra vonatkozó inflációt alkalmazza. Az ellenzéki politikus szerint utóbbira azért lenne szükség, mert a nyugdíjasokat jobban érinti a krumpli, a kenyér és a gyógyszerek árának alakulása, mint például az új autók árváltozása, tudtuk meg a napi.hu-tól

Kapcsolódó cikkek

26 híradóban kell helyreigazítást tenni a közmédiának Czeglédy ügyében

O.L.K.T.

A HIT gyülekezete retteg attól, hogy a Coca-cola alkotmányt módosítana

O.L.K.T.

Juszt László félti Orbán Viktort!

H Miklós

Hozzászólok