Sarc és sarc a Fidesztől!

Az afrikai sertéspestis miatt további áremelkedés jöhet.

Az év első kilenc hónapjában 10-12 százalékkal drágult a sertéshús, és a Magyar Húsiparosok Szövetségnek elnöke szerint további áremelkedésre kell számítani az afrikai sertéspestis (ASP) járvány hatásai miatt – írja a Népszava.

A lap szerint egyes piaci szereplők azt sem zárják ki, hogy a sertéshús ára utoléri, esetenként meg is haladhatja a marhahúsét. A drágulással még egy-két évig együtt kell élnünk, egyelőre senki nem tudja megjósolni, mikor ér véget a járvány – mondta Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke.

Augusztusig a húskészítményeknél a drágulás átlagosan 4 százalék volt, és év végig ez is feljebb kúszhat.

Az áremelkedést gerjesztheti, hogy az év első háromnegyed évében az élő sertés felvásárlási ára 30-40 százalékkal nőtt – írta a lap.

Bár az ASP az emberre nem veszélyes, a fertőzött állatok szinte kivétel nélkül elhullanak, és jelenleg semmilyen védőoltás, gyógyszer nincs ellene. A világ sertésállományának 20 százalékát adó Kínában becslések szerint már 100 millió állatot kellett levágni a fertőzések miatt. Romániában az ASP terjedése miatt levágott állományok olyan hiányt teremtettek, hogy a magyar export egy év alatt megkétszereződött a szomszédos országba.

(MTI)

Kapcsolódó cikkek

43 magyar ember fagyott már meg az idén, pedig igazán még tél sem volt. Felcsúti putris! Ez a te számládra megy…és egyszer eljön az elszámolás pillanata.

O.L.K.T.

A Fidesz esze most főzőcskézik sorosozás és migráncsozás helyett

O.L.K.T.

43 millió egy asztalért

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!