Rossz hírünk van

Erős kereslet mellett tovább drágultak az új lakások Budapesten 2019 harmadik negyedévében, az átlagos négyzetméterár már eléri a 925 000 forintot – közölte a Cordia az MTI-vel, a cég legfrissebb átfogó felmérése alapján.

Az árak további emelkedése irányába hat az elemzés szerint, hogy az induló projektek száma csökken, a még 5 százalékos áfakulcs mellett megvásárolható otthonok kínálata egyre szűkül.

Pesten az átlagos négyzetméterár megközelítette a 890 000 forintot, Budán pedig az 1 millió 25 ezer forintot a harmadik negyedévben. A fővárosi átlagár az év eleji szintet 11 százalékkal haladta meg, a tavaly harmadik negyedévihez képest 16 százalékkal, a 2017 azonos időszakihoz viszonyítva több mint 34 százalékkal nőtt a Cordia adatai szerint.

A közlemény idézi Földi Tibort, a Concordia vezérigazgatóját, aki elmondta, hogy az áremelkedés üteme lassult, de ez nem jelent trendfordulót a budapesti újlakáspiacon, hiszen a kedvezményes áfakulcs kifutása, az újonnan induló projektek számának csökkenése, valamint a szigorúbb energetikai előírások teljesítése mind a további drágulás irányába hat.

A harmadik negyedévben az új otthonok kínálata stabil maradt, vagyis a tavalyihoz és az ez év eleji helyzethez hasonlóan a fejlesztők szeptember végén is mintegy 7000 lakást kínáltak eladásra – tette hozzá. Az induló projektekben található lakások száma csökkent: a július és szeptember között a piacon eladásra szánt mintegy 1500 otthon bő 20 százalékkal kevesebb, mint a 2018-ra jellemző negyedéves átlag.

A Cordia vezérigazgatója jelezte: a tavaly év végi 6900-ról az idén október elejére 4700-ra csökkent az 5 százalékos áfával eladni szánt lakások kínálata.

A kedvezményes áfakulcsot utolsó lehetőségként kihasználó vásárlókat számba véve az idei utolsó negyedév is hasonló számokat hozhat, így 2019 egészében mintegy 7000 új lakás találhat vevőre. Megítélésük szerint a következő években jelentősen szűkülhet az elérhető új otthonok száma Budapesten.

A Cordia a Futureal-csoport tagja, Magyarország egyik vezető lakóingatlan-fejlesztője, mely számos lezárt és folyamatban lévő projekttel rendelkezik mind Magyarországon, mind a régió további országaiban (Románia, Lengyelország), Spanyolországban pedig egy pilotprojekttel van jelen. A vállalat eddig itthon és külföldön 5500 otthont értékesített, több mint 4000 lakás építése jelenleg is zajlik, további több mint 5000 otthon fejlesztését a napokban készítik elő.

Via: concordia.hu

Kapcsolódó cikkek

Horváth Gino reagált egy romagyűlölő fideszes írásra!

Rubóczki Tamás

Te álkeresztény állatgyilkos, hogy van képed?!

O.L.K.T.

Űldözik a tüntetőket a rendőrök! (Élő)

Rubóczki Tamás
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról!

Sikeresen feliratkoztál!