Reuters: Timmermans lesz az EU bizottság elnöke

0

A Reuters nemzetközi hírügynökség három egymástól független diplomata forrására támaszkodva ír arról, hogy vasárnap estére Európa vezetői minden jel szerint megállapodtak arról, hogy a holland Frans Timmermans, az Európai Szocialisták frakciójának csúcsjelöltje lesz az Európai Bizottság következő elnöke.

A Reuters szerint a döntésről – amiről két diplomata és egy EP-képviselő tanácsadója számolt be – az oszakai G20 találkozón született meg a végső döntés a francia és a német küldöttség között.

Timmermans – aki idáig a Bizottság alelnöke volt – győzelme, ha igaz, a Reuters értelmezésében a centristák és a liberálisok diadalának (azaz az Emmanuel Macron-féle Renew Europe frakció győzelmének) tekinthető, akiknek elsődleges céljuk az volt, hogy ne legyen német elnöke a Bizottságnak, azaz a néppárti csúcsjelölt Manfred Weber ne kapja meg a posztot.

Az biztosnak látszik, hogy a németek az Európa Tanács elnöki posztja, a külügyi bizottság, vagy az Európai Központi Bank elnöki posztja közül biztosan megkapnak legalább egyet.

A döntést sürgeti, hogy keddig meg kell választani az Európai Parlament elnökét, és alighanem ez a poszt is része a nagy politikai kirakósnak, amin most a franciák, németek, konzervatívok, liberálisok és szocialisták egyezkednek.

A Reuters szerint Timmermans győzelmét/jelölését a 28 tagállami országvezető vasárnap este kezdődő brüsszeli vacsoráján jelentik be. Ahogy írják: Magyarország és Lengyelország számára rosszízű a szocialista listavezető jelölése.

Az EP-választáson az Európai Néppárt pártjai kapták a legtöbb mandátumot, így a csúcsjelölti rendszer szerint az Angela Merkel német kancellár által támogatott Webernek volt legjobb esélye, hogy megkapja a posztot, de Macronék az ő jelölését nem fogadták el.

Timmermans mellett három ember neve merült fel eddig az egyeztetéseken. A francia Michel Barnier, az EU Brexit-ügyi főtárgyalója, korábbi belső piaci biztos, a bolgár Krisztalina Georgieva, aki jelenleg a Világbankot vezeti, korábban pedig a brüsszeli testület alelnöke volt, valamint Andrej Plenkovic horvát kormányfő.

 

Via: reuters.com