Rétvári Bence ismét hazudozni kezdett!

0

Képzés formájában kell a kártérítést nyújtani azoknak a Gyöngyöspatán élő roma diákoknak, akiknek a bíróság összesen százmillió forint kártérítést ítélt meg szegregáció miatt – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hétfőn, az M1 aktuális csatornán.

Rétvári Bence ezt azzal indokolta, hogy a megfelelő képzéseknek köszönhetően, jobb állásuk, magasabb fizetésük lehetne az érintetteknek a jövőben. A tankerület és az önkormányzat készen áll arra, hogy olyan képzést nyújtson nekik, amely hosszú távú létbiztonságot ad – emelte ki.

Hozzátette: a több mint hatvan felperes közül csak tizenhatan szereztek középfokú végzettséget.

A felpereseket képviselő, a „Soros-hálózat által finanszírozott” alapítvány célja azonban az, hogy minél több pénzt csikarjon ki, és minél nagyobb politikai botrány alakuljon ki – jelentette ki az államtitkár.

A műsorban elhangzott, hogy Lendvai Ildikó, az MSZP volt elnöke a gyöngyöspatai kártérítési üggyel összefüggő budapesti tiltakozáson kijelentette, hogy a szegregáció 2004-ben indult el, de az akkori kormány tett ellene. Ezzel kapcsolatban Rétvári Bence azt mondta: a szegregáció akkor alakult ki és fenn is maradt, a Fidesz-KDNP kormánya alatt azonban megszűnt.

Az államtitkár a

„legnagyobb képmutatásnak” tartja, hogy „ők azok, akik ténylegesen nem tettek semmit, most pedig a leghangosabban tiltakoznak.”

(MTI)