Rétvári Bence: A nyugdíjasok nagyon jól jártak!

Még idén újabb családtámogatási kedvezmények jönnek, emelkedtek a nyugdíjak és bővült azon betegségek köre, ami után adókedvezmény igénylehető – büszkélkedett a HírTV-ben Rétvári Bence KDNP-s parlamenti államtitkár.

Az ellenzék múlt héten élesen bírálta ugyan a nyugdíjutalások késedelmét, de azok már a pénteki nap végére megtörténtek, biztosított Rétvári Bence. A nyugdíjasok jól jártak, hisz januárban megemelt nyugdíjat kaptak – tette hozzá az államtitkár.

Rétvári hangsúlyozta: most az utalások körüli helyzetet bíráló ellenzék elvett az idősektől egyhavi nyugdíjat, amit azóta a jelenlegi kormány már visszaadott.

A pénteken kapott nyugdíj összege decemberhez képest 3500 forinttal emelkedett – emlékeztetett Rétvári Bence, aki megjegyezte, a kormányváltás idején, 2010-ben a Gyurcsány-Bajnai korszaknál egy lyuk tátongott a nyugdíjakban, amelyet előbb be kellett foltoznia a kormánynak. Az elmúlt évek emelései során a nyugdíjak vásárlóértéke 10 százalékkal növekedett, ezen felül nyugdíj prémiummal is kiegészült a megemelt összeg.

Az államtitkár kiemelte, az összegszerű emeléseken túl közel 80 milliárdos összeget Erzsébet utalvány révén kaptak meg, és az Erzsébet-program egyéb elemei, mint például kedvezményes üdülések is segítették az időseket.

 

 

olkt.hu/MTI

Kapcsolódó cikkek

Gyöngyösi Márton felszólalása

O.L.K.T.

Nézd meg Orbán Ráhel legújabb projektjét!

O.L.K.T.

Kunetz Zsombor: Felmondott az összes betegszállító a hatvani kórházban!

Rubóczki Tamás

Hozzászólok