Rendőrállam!!! – Félelmében becsinált a fiú – ütötték, alázták a kecskeméti rendőrök!

Hallgatásba burkolózik a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság, a kecskeméti kapitányság meg pláne. Az ügyben kissé feszengő, a mundér becsületét joggal védő, amúgy – minden él nélkül – tisztességes rendőrtisztekből álló sajtószolgálat pedig, illetékesség hiányára hivatkozva lepattintotta szerkesztőségünket.

A Kiskunhír számolt be egy igencsak megrázó és megalázó rendőri intézkedésről. A történet kalandos, már-már vadnyugati, és első – sőt második, vagy sokadik – hallásra is igen hihetetlen. Ha nem egy feddhetetlen életű család feje osztja meg velünk, egyszerűen csak legyintünk, vagy megdöbbenünk: Miket beszél ez az ember a rendőrökről? Egy kecskeméti édesapa kereste meg a MegyeiHír szerkesztőségét a megdöbbentő történettel, mely szerint fiát, és annak szintén 16 éves gimnáziumi osztálytársát megverték, és emellett rondán megalázták a kecskeméti rendőrök, még az elmúlt év augusztusának egy éjjelén. Mivel a szülők úgy érzik, a megtett feljelentésük nyomán nem történik semmi, ami igazságszolgáltatásnak lenne nevezhető, így a sajtóhoz fordultak. A két gimnazista srác egy baráti rendezvényről tartott hazafelé gyalogszerrel Kecskeméten, mikor éjjel egy óra környékén egy rendőrjárőr páros igazoltatni akarta őket. A fiatalok nagyon megijedtek, hiszen a házibulin elkövették a „világ legnagyobb bűnét”, ketten megittak egy üvegnyi sört, cirka fele-fele arányban, annak ellenére, hogy fiatalkorúaknak ez tilos. A srácok úgy gondolták, ebből nagy baj lesz, és kettejük közül a sportosabb futásnak eredt. Le is futotta az őt kergető rendőrt, ám közben ráébredt, ezzel, sokkal nagyobb bajba sodorja magát. Megállt, és visszatért a járőrhöz, aki egy hatalmas pofonnal fogadta. – Ha itt megállt volna az ügy, szavunk sem lenne, annak ellenére sem, hogy mi magunk sosem emeltünk kezet a gyermekünkre – mondja lapunknak K.R., az egyik fiú édesapja. – Úgy vélem, hogy  törvénytelen volt a pofon is, de esetleg arra jó lehetett, hogy a gyerek megtanulja, nem futunk el a rendőr elől. Az apa elmondása szerint a két fiút előállították a kecskeméti kapitányságra, ahol tovább folytatódott a pofozkodás. A két megszeppent 16 éves gimnazista szabályosan rettegett a kapitányságon, ugyanis mind a két rendőr agresszíven lépett fel velük. Az egyik fiú fel szerette volna hívni az édesanyját, hogy segítségül hívja, ám a rend szigorú őre kikapta kezéből a telefont, és apró darabokra szedte azt, még a SIM kártyát is eltávolította a készülékből. Majd tovább záporoztak a pofonok, és a megalázó szavak. Minden jóérzésű ember – bármily szigorú rendőr is – itt megálljt parancsolt volna magának, nem így e járőrök. A megalázás csak ekkor lendült be igazán. A rettegő fiúkat innentől csak „kis szaros”, illetve „dagadt disznó” néven szólították, tekintve, hogy egyikük túlsúlyos. Majd érthetetlen okból arra kényszerítették mindkettejüket, hogy vetkőzzenek meztelenre. A gyerekek hiába könyörögtek szüleikért, a rendőrök csak az előállításuk után két és fél, három órával később értesítették őket. A szülők azonnal feljelentést tettek az illetékes hatóságnál, és a Szegedi Katonai Ügyészség el is rendelte a nyomozást:

„Hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás”

bűntettének megalapozott gyanújával. A megalázott gyermekeket eddig két ízben hallgatták ki az ügyészek, legutóbb alig öt héttel ezelőtt. Ekkor szüleik jelenlétében, az eléjük rakott fényképekről kellett felismerniük az őket bántalmazó rendőröket. Ez sikerült is, mindketten határozottan mutattak a két arcra: Ők voltak. Az ügyben megkerestük a Bács megyei főkapitányság sajtószolgálatát, ahol megdöbbenéssel fogadták a fenti, kalandos történet iránti érdeklődésünket. Számukra is hihetetlennek tűnt, hogy 2017-ben, egy, az állományával szemben magas erkölcsi normákat támasztó rendőrség idején ilyen előfordulhat. Az általuk kért email megkeresésünkre később azonban már azt válaszolták, hogy az ügyben nem illetékesek, keressük a Központi Nyomozó Főügyészséget. A két fiatal története valóban „erős”, és az is lehet, hogy nehezen lesz bizonyítható. Két, eleddig tisztességes rendőr, és két „igen veszélyes, egy üvegnyi sört is simán kettéosztó bűnöző fiatal” állítása kerül majd szembe egymással, szóval az ügy zárulhat úgy is, hogy nem történt semmi, jelen cikkben foglaltak valótlanok. Ám ha ,mindez igaznak bizonyul egy hadbírói pulpitus előtt, akkor is elmondhatjuk, hogy szerencsére, most „csak” néhány pofonról, és megalázásról volt szó. Nem úgy, mint az alig több mint négy évvel ezelőtti, „izsáki esetben”, mikor két, szintén Bács megyei zsaru, az izsáki rendőrőrs épületében halálra vert egy feltételezett láncfűrész tolvajt, a 47 éves Bara József orgoványi lakost. A két izsáki rendőr, B. Viktor 12, B. Csongor 10 évet tölthet a fegyház rácsai mögött, és ennek csak örülhetnek. Az elsőfokú ítéletük szerint ugyanis egyikük életfogytig tartó, a másik 25 év fegyházbüntetést kapott, és az enyhítést csak a cselekmény emberölésről, halált okozó testi sértésre történő átminősítésének köszönhetik. A két megalázott diák esetében 2017 augusztusában rendelte el a nyomozást az ügyészség, és ez év február 18-án jár le a határideje, ám az ügyben gyanúsítás még nem történt. Nem ez az első megalázó eset a kecskeméti kapitányság életében. Korábban a Blikk mutatott be egy önmagát igen viccesnek vélő rendőr törzsőrmestert, aki egy lekötözött beteg ellátása közben pózolt egy megalázó fotóhoz, melyet aztán készítője a bulvárlap szerkesztőségéhez is eljuttatott. Hogy a két fiú ügyében mire jut a vizsgálat, azt nem tudni. A MegyeiHír által megkérdezett jogászok szerint az ilyen, és ehhez hasonló esetek nehezen bizonyíthatóak, hiszen a legtöbb esetben egyszerűen nincs tanú.

 

Az eredeti cikk itt olvasható.: kiskunhir.hu

Kapcsolódó cikkek

Drogtanyán találták meg kommandósok Gyurcsány szakdolgozatát

O.L.K.T.

Így nyelik le Orbánék a nyugdíjra szánt pénzeket

O.L.K.T.

Jürgen Trittin: Orbán fél attól, hogy kivágják, de nem fogják!

O.L.K.T.