Rendkívüli: Rogánt menesztik a kormányból!

0

Jelentős, mondhatni földrengés erejű mozgásokat jeleznek kormányzati körökből származó információink; eszerint komoly személyi változásokat tervez Orbán Viktor – értesült a Hírklikk.

A miniszterelnököt – minden látszat ellenére – megrendítette az önkormányzati választások eredménye. De már korábban is lehetett hallani híreket arról, hogy többekkel elégedetlen a miniszterelnök. Ez az elégedetlenség elsősorban Gulyás Gergellyel kapcsolatban fogalmazódott meg, noha a fiatal politikus – miniszterként – gyorsan lerombolta a róla kialakult megapozitív képet, mégpedig éppen azzal, hogy túlontúl is meg akart felelni főnökének.

Ezzel együtt, a mostani állás szerint, tovább szolgálhatja az Elnököt – ahogy Orbánt a futballpályán is hívták társai –, mégpedig lehetséges, hogy azért, mert nem akarnak egyszerre két minisztert elmozdítani a Miniszterelnökségről.

A Hírklikk értesülései szerint – amelyek bár autentikus forrásból származnak, de száz százalékossá csak akkor válnak, ha Orbán be is jelenti őket, tehát ez alapján – Rogán Antal mindenképpen távozik posztjáról. Rogán eltűnésére a Hírklikk hívta fel a figyelmet; hónapok óta nem jelenik meg a nyilvánosság előtt, amire szegényes magyarázatnak tűnne, ha a válásával indokolnák.

A propaganda miniszterről túl sok mende-monda terjeng. Évek óta szárnyra kapnak olyan üzleteiről szóló beszámolók, amelyek inkább gazdagították őt, mint az országot. Elég ugye, ha csak a letelepedési kötvények körüli botrányos homályt említjük, de sorolhatnánk sok más dolgot is, többek között a háromnaponkénti sűrűségű közvélemény-kutatások friss hírét.

A Rogán-féle akciók döntő többségéről nem lehet információhoz jutni, és bár ez nincs, nem lehet Orbán ellenére, nagyon is elképzelhető, hogy a minisztert körbelengő korrupciós hangulat miatt tarthatatlanná vált a kabinetben. Informátoraink szerint, Rogán nem kerül az út szélére: MOL-elnökként folytatja pályafutását. Erről – állítólag – Csányi Sándorral állapodott meg. Nyilván az csak a véletlen műve, hogy a miniszterelnök – Fidesz-elnökként – a napokban éppen Csányi magánrepülőjét vette igénybe indonéziai utazásához. A változás annyiban érintené Hernádi Zsoltot, a MOL elnökét, hogy a továbbiakban csak vezérigazgatóként irányítaná az olajtársaságot.

A Hírklikk úgy tudja, hogy Rogán megüresedő helyét Szijjártó Péter venné át, mert bár külügy- és külgazdasági miniszterként kivívta a kormányfő elégedettségét, de a propaganda miniszteri beosztás bizalmi pozíció, ezért muszáj volt oda olyan személyt találni, akiben Orbán teljes mértékben megbízik, és aki eddigi működésében pontosan követte az ő politikáját.

Hírt kaptunk arról is, hogy ki kerülhet a külügyminiszteri székbe. Nos, a választás Novák Katalinra esett. Erről a cseréről már az év elején is szó esett. Többen is beszámoltak róla, hogy a jelenleg ifjúság-, és családügyekért felelős államtitkár lenne az új külügyminiszter.

A most 42 éves politikus, a Fidesz alelnöke, közgazdászként végzett Budapesten, később a szegedi egyetemen és Párizsban tanult jogot, de végzett tanulmányokat Los Angelesben is. Franciául, angolul és németül felsőfokon beszél, a spanyolt középszinten birtokolja.