Rendkívüli: Kisbandi kitálalt a maffialeszámolásokról, a Fidesz nyakig benne van!

Szerinte nem volt semmiféle bandaháború, minden leszámolás mögött Portik Tamás állt, akit Rogán Antal és Pintér Sándor irányított.

A ’90-es évek leszámolási ügyeiről beszélt a Hír TV Riasztás című műsorában Lakatos András, vagyis Kisbandi. A Magyar Nemzet által szemlézett interjúban az alvilág bankáraként emlegetett férfi azt mondta, Portik Tamásnak érik az életfogytiglan.

Szerinte még két ügyben el fogják ítélni, volt üzlettársa a Fenyő-ügyben és a Lakatos Csaba hajtó elleni merényletkísérletben is vádlott lesz, és el is ítélik.

Amikor ezt a két ítéletet megkapja, akár csak egyet is, életfogyt lesz, s ha tudni fogja, hogy 25 vagy 30 év van hátra, akkor teljesen vége lesz. […] Nem fogja végigülni ezt az ítéletet.

Kisbandi a Fenyő-gyilkosságról azt mondta, a gyilkos sapkájáért fizetni akartak a rendőröknek.

A Prisztás József elleni gyilkosságról most is azt mondta, nem Hatvani István lőtte le a vállalkozót, de a felbujtó Portik volt. Az interjúból az is kiderült: vita volt a kihallgatásokon a nyomozók és közte arról, volt-e bandaháború a ’90-es években.

Soha, mert a háborúhoz két fél kell, itt meg csak és kizárólag Portik ölette meg az embereket, az ő terve érvényesült.

Szerinte lefizetett rendőrök hárították a leszámolásokat mindig az oroszokra, noha tudták, hogy Portik áll a gyilkosságok mögött, majd

hogy neve legyen a gyereknek, akkor jött, hogy a Kisbandi elvitt 3-4 milliárdot, az alvilág pénzét, és ezért robbant ki egy bandaháború.

Lakatos azt állította, vádalkut kínáltak neki, ő ragaszkodott hozzá, hogy leülje a büntetését, azért hogy

erősebb legyen az én szavam, mint bárki másé.

olkt.hu/Hír TV

Kapcsolódó cikkek

Ez a Vajna Timi nem tud magával mit kezdeni, hát szórja a közpénzt!

O.L.K.T.

Orbán mindent megtesz az újabb kétharmados győzelemért

O.L.K.T.

Orbán Viktor: Kicseréljük a plakátokon Juncker arcát Timmermansra!

Rubóczki Tamás

Hozzászólok