Rendkívüli hír: Márki-Zay Péter nyílvánosságra hozta a hódmezővásárhelyi Elios botrány szerződéseit!

Máris nyilvánosságra hozták a hódmezővásárhelyi Elios-szerződést – írja a Mérce. A hódmezővásárhelyi önkormányzat honlapján közzétették a város 2010-ig megkötött közbeszerzéseinek dokumentumait, köztük a miniszterelnök vejének cégével kötött közvilágítási szerződést – írja a hvg.hu. Az Elios elődjével, a Tiborcz István és Erdei Bálint által vezetett ES Holding Zrt.-vel megkötött szerződés mellett elérhetővé vált az önkormányzat által összeállított ajánlattételi felhívás, illetve a Közbeszerzési Döntőbizottság határozata is, amelyben részben elutasította a Tungsram-Schrédernek a közbeszerzési eljárás ellen benyújtott kérelmét. A vasárnap meglepetésszerű győzelmet arató új független polgármester a kampány során több ízben ígéretet tett arra, hogy megválasztása esetén nyilvánosságra hozza ezeket a dokumentumokat. Márki-Zay Péter emellett azt is megígérte, hogy kikéri az EU csalás elleni hivatalától, az OLAF-tól az Elios-jelentés Hódmezővásárhelyre vonatkozó részeit. A hódmezővásárhelyi közvilágítás-korszerűsítési projekt azért érdekes, mert ez jelentette az első nagy üzleti sikert Tiborczék cége számára. Innen indult minden, amit az elmúlt hetekben megismerhettünk a vállalat viselt dolgairól. A 2010 március 1-én, a Lázár János által vezetett hódmezővásárhelyi önkormányzat és Tiborczék cége között megköttetett szerződésben szereplő beruházás értéke bruttó 721 255 161 forint volt, Tiborcz István és Erdei Bálint, az ES Holding Zrt. vezérigazgatói pedig azt vállalták, hogy a projekttel az érintett fogyasztási helyek tekintetében 25% megtakarítást érnek el. A most közzétett iratokból akkor fognak esetleges visszaélések kirajzolódni, ha összevetésre kerülnek az OLAF-jelentésben szereplő vizsgálati eredményekkel.

 

(OLKT/Mérce.hu)

Kapcsolódó cikkek

JÖHETNEK A TIPPEK! TOVÁBBJUTUNK?

H Miklós

Bloomberg: Karácsony Gergely visszaviszi Budapestet az Európai Unióba

O.L.K.T.

Ez van amikor betegek beszélgetnek a te pénzedből!

Rubóczki Tamás