Rendkívüli hír: A Jobbik emberölési kísérlet miatt feljelentést tesz a Fidesz ellen!

0

A Fidesz ismét hazudik – így reagált a Jobbik a nagyobbik kormánypárt korábbi közleményére, amelyben azt írták: Budapesten a Kolosy térnél és a BAH-csomópontnál jobbikosok támadtak az aktivistáikra, és súlyos testi sértést okozva bántalmazták őket – írja a HVG.

A Jobbik szóvivője most azt közölte, a propagandasajtóban “maffiózónak” titulált személyek valójában a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltjei – Stummer János és Bencsik János – illetve aktivistái voltak, akik a párt óriásplakátjait őrizték.

“Péntek hajnalban a Fidesz hét fős szervezett csapata a Budaörsi úton elkezdte rongálni plakátjainkat, helyszínen lévő aktivistáink erre számonkérték őket. Az egyik jobbikos aktivista, valamint a hét fideszes között dulakodás alakult ki, majd egész pontosan 14 másodperc elteltével két ismeretlen férfi egy megkülönböztető jelzés nélküli szürke Mercedesből kiszállva lőfegyvert rántott, és falhoz állította a jobbikosokat”

– írták. A közlemény szerint a férfiak nem azonosították magukat, a később intézkedő XI. kerületi rendőrök sem tudták megerősíteni, hogy a rendőrség állományába tartozó személyekről volt-e szó. Szerintük valamelyik társszerv állományába tartozhattak.

“Az éjszaka történtek azt bizonyítják, hogy fegyveresek biztosítják a Fidesz szervezett plakátrongálásait. A Jobbik ismeretlen tettesek ellen emberölési kísérlet miatt feljelentést tesz”

– fűzték hozzá.

 

olkt.hu/hvg.hu

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!