Rendkívüli: A Fidesz átírná a választási törvényt!

Úgy tudják, az egyik elképzelés szerint csak politikai pártok és független jelöltek indulhatnának az önkormányzati választásokon, vagyis nem indulhatnának civil szervezetek, egyesületek.

Újra nekifuthatnak a választási regisztráció bevezetésének (azaz annak, hogy szavazni csak akkor lehessen, ha az ember felveteti magát a választói névjegyzékbe), amelyet az Alkotmánybíróság hét évvel ezelőtt már elkaszált.

– Azóta azonban a tagok kicserélődtek, legutóbb pont annak a Stumpf Istvánnak járt le a mandátuma, aki a legnagyobb ellenzője volt a regisztrációnak – hívták fel a figyelmet a források. Ha fél évvel a választás előtt regisztrálni kell, akkor egy választás előtti botrány nem tudja mozgósítani a szavazókat, így például a Borkai-ügy sem fájhatott volna ennyire a kormánypártoknak.

Vizsgálják a győzteskompenzáció rendszerének eltörölését is, vagyis azt, hogy a győztes jelölt után maradó töredékszavazatok is parlamenti helyeket hozhatnak. Ha 2022-ben minden választókerületben egy az egy ellen folyik a küzdelem (azaz egy kormánypárti jelölttel szemben egy ellenzéki jelölt áll), akkor megváltozott erőviszonyok esetén a győztes túlnyerheti magát. Az biztos, hogy alapos modellszámítások előzik majd meg az erről szóló döntést.

A lap megkereste a Miniszterelnöki Kabinetirodát, hogy kommentálják az értesüléseket. Az igazságügyi tárca válaszolt, azt írták: jelen pillanatban nincs napirenden a választási eljárásról szóló törvény módosítása. A szakértők szerint hatalmi szempontból logikus lépés lehet a szabályok esetleges módosítása.

– A választási rendszer sose életbiztosítás, ha változnak az erőviszonyok, másnak kedvezhetnek a korábban felállított szabályok – mondta László Róbert, a Political Capital választási szakértője, aki szerint a választási rendszer mindig is hatalmi eszköz volt, amit a kormányon lévők igyekeznek kihasználni. – Most kétharmados többségük van a kormánypártoknak, ráadásul a választókerületek felülvizsgálata ebben a ciklusban esedékes, ezért ennek apropóján egyéb változtatásokat is eszközölhetnek – tette hozzá.

– Időnként felül kell vizsgálni a választási rendszert, de legkésőbb egy évvel a választás előtt illik ezeket megejteni – mondta a Blikknek Kiszelly Zoltán politológus.

Kapcsolódó cikkek

Lovasi András kikészült a NER-től!

O.L.K.T.

Az MTA mint Soros ügynökök!

Rubóczki Tamás

FRISS: A román cimbik küldték a krumplit a Fidesznek!

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!