A régióban egyedül az Orbán-kormány ment bele a kínaiak pocsék üzletébe!

Más országok további tárgyalásokra bírták Pekinget, Orbánék viszont elfogadták az első ajánlatot, így nekünk csak a soha meg nem térülő Budapest–Belgrád-vasút jut.

Más országok további tárgyalásokra bírták Pekinget, Orbánék viszont elfogadták az első ajánlatot, így nekünk csak a soha meg nem térülő Budapest–Belgrád-vasút jut. Harmadik világbeli országokra szabott ajánlattal kereste meg Kína a kelet-európai államokat, amelyek nem is mentek bele az üzletbe – kivéve Magyarországot. Lengyel Kelet-kutatók sem értik, mi motiválhatta a magyar kormányt, hogy elfogadjon egy ennyire rossz ajánlatot. Egyelőre kudarcként értékelik az elemzők Kína kelet-európai, „16+1 program” néven ismert partnerségi projektjét. A lengyel Keleti Tanulmányok Központja (OSW) weboldalán megjelent tanulmány szerint a kínai döntéshozók rosszul mérték fel a régió gazdasági viszonyait, így rendkívül előnytelen ajánlatokat tettek a régió országainak – például hitelt ajánlottak fel és kínai cégeknek akarták adni az infrastruktúra-építés jogát – amit azok egymás után elutasítottak. Míg a lengyel, szlovák és más régiós kormányok elzárkóztak tőle. Magyarország egyedül tette gigahitelbe országát ismét!

 

(MTI)

Kapcsolódó cikkek

Piros lapot mutattak az orvosok a kormánynak

O.L.K.T.

Brutális az infláció Magyarországon!

O.L.K.T.

A kormány alapvető céljai 2019-ben is változatlanok – azaz a LOPÁS, RABLÁS, NYOMORBA DÖNTÉS, HAZUDOZÁS, DIKTATÚRA!!!

Rubóczki Tamás